Játékosan az erdők védelméről, a fák okos hasznosításáról

Több mint 15 ezer óvodás és iskolás vesz részt a napokban olyan foglalkozásokon, amelyeken játékos formában ismerkednek az erdővel és a fából készült termékekkel – mondta a rendezvénysorozatot szervező Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának intézetigazgatója csütörtökön az MTI-nek.

A program lényege, hogy a gyerekek megértsék, a fák kivágása nem jelenti az erdők halálát – ismertette Schiberna Endre, az Erdőménöki Kar Erdővagyongazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetének igazgatója.
Az uniós támogatással megvalósuló programhoz mintegy száz óvoda, általános és középiskola csatlakozott tíz nyugat-dunántúli és dél-alföldi  városból. Hozzátette: a rendezvényeken a gyerekek azt is megérthetik, hogy az erdő kincsei használhatók, az ésszerű gazdálkodás nem terheli meg a környezetet.
A projekthez 35 millió forintos uniós támogatást  nyert a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem, a tematika összeállításában az egyetemi oktatókon kívül a Fertő-Hanság-, illetve a Kőrös-Maros Nemzeti Park és a Dél-alföldi Erdőgazdaság szakemberei is részt vettek.

Ajánlott tartalom

Tízmilliárd forintot nyert el a HungaroMet Zrt. meteorológiai-klimatológiai portál létrehozására

Tízmilliárd forintot nyert el a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást segítő, könnyű adathozzáférést biztosító, nyilvános meteorológiai-klimatológiai portál létrehozására a Digitális megújulás operatív program Pluszban.