Jelentős beruházásokkal támogatják a kerékpározás térnyerését

Újabb jelentős beruházások segítik a kerékpározás térnyerését a 2020-ig tartó fejlesztési időszakban; az EuroVelo 6 Rajka–Budapest szakasza és a Balatoni Bringakör komplex minőségi fejlesztése, valamint regionális és térségi kerékpáros létesítmények telepítése, bővítése mellett lehetőség nyílik települések, településrészek kerékpárosbarát átalakítására is.

Erről Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt a Kerékpárosbarát Település és Munkahely elismerő címek idei díjátadó ünnepségén pénteken Balatonkenesén – tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is elkötelezetten támogatja a környezetbarát közlekedési formák térnyerését, így a kerékpározás népszerűsítésében is aktívan részt vesz. Rámutatott: a szükséges infrastruktúra fejlesztése önmagában nem elegendő, a közlekedési szokások megváltoztatása elsősorban a résztvevőkön múlik. A csatlakozók növekvő száma azt mutatja, egyre többen ismerik fel, hogy a tudatos járműválasztás számos előnyt tartogat a közlekedő és a környezete számára is – tette hozzá.

Példaként említette, hogy a Bringázz a Munkába! megmozduláson minden alkalommal több a résztvevő, továbbá egyre több önkormányzat és munkáltató szeretné elnyerni a Kerékpárosbarát Település és Munkahely címet.

Ez utóbbi pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködve az idén már nyolcadszor hirdette meg, a címeket 30 település és 39 munkahely nyerte el ezúttal. A nyertesek – köztük Balatonkenese – egy éven át viselhetik a „kerékpárosbarát” címet.

A tárca kiemelt, nemzetközi összehasonlításban is rendkívül népszerű rendezvénye az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap – hangzott el a díjátadó ünnepségen.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.