Jessica Alba blogbejegyzésében jelentette be, hogy a 2010-es Futball Világbajnokságon társelnökként foglal majd helyet az Egyesült Államok 1GOAL kampányában.

Jessica Alba jótékonykodik

Jessica Alba blogbejegyzésében jelentette be, hogy a 2010-es Futball Világbajnokságon társelnökként foglal majd helyet az Egyesült Államok 1GOAL kampányában.

Íme néhány sor a bejegyzésből:

„Az Egyesült Államokban már magától értetődőnek vesszük, hogy a mi a gyermekeinknek joguk van az oktatáshoz, és biztosítva vannak az oktatási lehetőségek. De gyermekek több tízmilliói számára, a fejlődő országokban, akik pontosan olyan gyerekek, mint a mi gyermekeink, a tanulás esélye egyelőre csak remény és álom, de még nem a valóság. Ők lehetnének a következő generáció vezetői, sportolói, orvosai, tanárai és szülei. Már készen állnak arra, hogy megcsinálják a házi feladatukat, sok tényező miatt nem garantált az iskolába járatásuk. Ezek például a tandíj, a konfliktusok, a gyári munkák, vagy az hogy betegségekben veszítik el a szüleiket, az iskolai egyenruha költségei, vagy egyszerűen csak lánynak lenni… Ha van lányod, lánytestvéred, vagy anyukád, bizonyára tudod, hogy a gyermekek többsége, aki nem tud iskolába járni, lány. Oktatás nélkül szinte biztos, hogy a szegénység csapdájában fognak élni. Annak ellenére, hogy tanulmányok bizonyítják, hogy a lányokra és a nőkre költött pénz megtérül,  a legtöbb szervezet másféle kezdeményezésekre irányul. Nem kell hinnetek nekem, olvassátok el Olvasd Nick Kristof és Sheryl Wudunn új könyvét, a Half The Sky-t.”

Jessica és Bono

Ha kíváncsi vagy Jessica teljes bejegyzésére, idekattintva elolvashatod angolul a Huffington oldalán.

Ajánlott tartalom

Napelemes kerti megoldások: hogyan válasszunk energiatakarékos dekorációt és kis vízjátékot a kertbe?

Egy kert akkor működik igazán jól, ha nemcsak szép, hanem okosan is használható. A növények, árnyékos pihenőrészek, kerti utak és világítás mellett egyre többen keresnek olyan dekorációs megoldásokat is, amelyek nem igényelnek bonyolult kiépítést, mégis látványosabbá, élhetőbbé teszik a kültéri teret. Ebbe a szemléletbe jól illenek a napelemes kerti kiegészítők: nem kell hozzájuk külön elektromos hálózatot vezetni, működésükhöz a napenergiát használják, és kisebb kertekben, teraszokon vagy kerti tavaknál is könnyen beilleszthetők.