Jó hír annak, aki napenergiával csökkentené a villanyszámláját

Mégsem lépett életbe a lakossági napelemes rendszerek által termelt villamos energia átvételét módosító, új elszámolási rendszer.

Házi Ádám napelemszakértő, a Wagner Solar Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója arról beszélt, a meglévő szaldó elszámolást így egyelőre határozatlan ideig nem váltja fel a bruttó elszámolás, ezért aki eddig kivárásra játszott, érdemes minél előbb lépnie. A támogatásból megvalósított napelemes rendszerek esetében az eredeti tervek szerint július elsejétől megszűnt volna a korábban érvényben lévő szaldós elszámolás, de a kormány szerdán késő este egy rendeletben eltörölte a megkötést. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a bruttó elszámolás még nem lép életbe, de egyelőre nem tudni, pontosan meddig marad a régi rendszer.

A kereskedelmi igazgató elmondta, hogy a határidő lejártával tulajdonképpen megszűnt volna a nulla forintos villanyszámla lehetősége. Ez elviekben bruttó elszámolással is megoldható lett volna, ha el tudnánk nagyon nagy mennyiségű energiát tárolni és túlméreteznénk a napelemes rendszert, de ezzel extrém módon torzult volna a beruházás megtérülése és egyáltalán nem is lett volna rentábilis. A szakértő szerint a kormány utolsó pillanatos döntésének értelmében megmaradt a lehetőség arra, hogy elfelejtsük a villanyszámlákat, de ehhez most gyors elhatározásra van szükség. „Rengeteg ember kapcsolt várakozó üzemmódba a tervezett változás életbe lépését megelőzően, de a mostani fejlemények újabb fordulatot hoznak a piacon. A rendszert vélhetően nem sikerült időben kidolgozni, fél év nem volt elegendő erre. Érdemes megjegyezni, hogy eredetileg 2024-től lépett volna életbe a bruttó elszámolás, amit egy uniós kötelezettség miatt hoztak aztán előre, és toltak ki most egy későbbi időpontra” – fejtette ki Házi Ádám.

Az utolsó utáni lehetőség

Házi Ádám elmondta, hogy bármikor lehet újabb változás, hiszen a részletszabályok egyelőre nem jelentek meg, tehát azt sem tudni, végül mikor állunk át hazánkban a bruttó elszámolásra. Hozzátette, éppen emiatt érdemes az otthonfelújítási támogatást igénybe véve mielőbb beruházni egy napelemes rendszerbe, mert a várakozással könnyen kellemetlen meglepetés is érhet. Aki most szereltet be napelemet, annak célszerű lehet a már megkötött szerződést módosítania annak érdekében, hogy a kapott számlák elszámolhatók legyenek a felújítási támogatással. A szakértő megjegyezte, a piac felkészült, a korábban már bevett gyakorlatokat tudják továbbvinni majd. Mivel emberek tízezrei vártak erre az időpontra, és a rendelet valójában egy komoly könnyítés, annak várhatóan felhajtóereje is lesz, és a napelemes szegmens térhódítása minden korábbinál jobban felerősödhet.

„Ez azért is egy kiváló lehetőség, mert míg önerős beruházásnál, szaldós elszámolásban 10-11 év alatt térül meg a napelemes rendszer, a kormányzati támogatásokkal ez 5-6 évre csökken, de ha a későbbiekben bruttó elszámolás lesz, akkor legrosszabb esetben önerős beruházásnál 20-30 évre is kitolódhat németországi adatokon alapuló becsléseink szerint” – fogalmazott. Házi Ádám végezetül hozzátette, júliusban rengeteg elszámolási kérelem érkezett be a szolgáltatókhoz, de a határidő kitolásával nem kell kapkodnia senkinek, aki most akarta beadni az elszámoló számlákat a támogatásról. Így több idő is jut akár több beruházást összehozni egy kalap alatt.

Ajánlott tartalom

Mire érdemes beruházni, ha spórolni akarunk az energián?

Rengeteg fejlesztéssel csökkenthetjük otthonunk energiahasználatát, de nem mindegy, hogy milyen beruházásokat valósítunk meg.