Jó hír érkezett, 40 százalékát az EU állja a napelemes rendszerének

Jó hírt kaptak a háztulajdonosok, Palkovics László Innovációs és Technológiai miniszter 30-40%-os vissza nem térítendő támogatást jelentett be a minap, napelemes rendszerek telepítésére.

A GreenTech Zöld energia és fenntarthatóság című konferencián Palkovics László tartott előadást a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem összefüggéseiről. Az esemény során a innovációs és technológiai miniszter elmondta, hogy a jövőben nemcsak hitellel, hanem vissza nem térítendő támogatással is ösztönözni kívánják a megújuló energiaforrások használatát a lakosság körében. Palkovics László azt is jelezte, hogy a hamarosan érkező lakossági napelemes pályázat, vélhetően 30-40%-os vissza nem térítendő támogatást nyújt majd a családi házak tulajdonosai számára. Továbbá azt is megjegyezte, hogy az energiaszolgáltatókat is ösztönözni kívánják azzal, hogy elérjék a fogyasztói oldalon a hatékonyabb energiafelhasználást, például okosmérők felszerelésével és alkalmazásával.

MIÉRT IS FONTOS MOST EZ A NAPELEMES LEHETŐSÉG?

Elsősorban azért is jött jókor ez a pályázat, mert a sokak által jól ismert MFB-s hitelkonstrukció a pletykák szerint kimerülőben van. A már 3 éve futó pályázatok Pest megyére kiírt változatát (VEKOP-5.2.1-17) a nagyszámú igénylések miatt már 2019.október 17-én felfüggesztették, a vidékik száméra máig elérhető GINOP-8.4.1/A-17 keretösszegét pedig már két ízben lecsökkentették. Ezutóbbi pedig előrevetíti, hogy közel már a forrás vége.  Szerencsére a fentebb említett lehetőség új lendületet adhat a lakossági napelemes beruházásoknak, és azok, akik ezidáig nem tudtak, vagy nem akartak a hitellel élni most lehetőséget kapnak vissza nem térítendő támogatással ingatlanukat fejlesztésére.

A most elérhető hitelkonstrukció viszont igen kedvező, mivel minimális, 10%-os önerővel és 0%-os kamattal is igen kedvező lehetőségnek tekinthető. Az MFB-s hitel nagy előnye, hogy már egy kialakult és jól működő rendszernek tekinthető. A most előrevetített pályázat esetében viszont még sok bizonytalanság van. Egyrészt a támogatás mértéke sem tisztázott, másrészt az sem egyértelmű még, hogy idén, 2020-ban, vagy már csak a következő fejlesztési ciklusban (2021-2027) lesz elérhető. Utóbbi kérdéskör azért is érdekes, mert még egy márciusi közlönyben bejelentésre került, hogy GINOP-4.1.5-20 és GINOP-4.1.6-20 kódszámokkal új KKV-s napelemes pályázatok lesznek elérhetőek a nyár folyamán, viszont ezek a kiírások azóta sem jelentek meg!

Továbbá egy klasszikus pályázat esetében a kedvezményezettnek (ingatlantulajdonos) előre meg kell finanszíroznia a rendszer teljes árát és a támogatást csak utólag, elszámolást követően kapják vissza. Az MFB-s hitel esetében viszont elegendő a 10%-os önerő felmutatása ahhoz, hogy napelemes rendszer kerüljön az ingatlan tetejére. A pályázatnál a megelőlegezett teljes projektköltség pedig sokak számára nehézséget okozhat majd, esetleg egy kedvezőtlen hitelbe kényszeríti majd a tulajdonosokat.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.