Jó hír, ha ingyenáram kell: zuhan a napelemek ára

Évente 5-12 százalékkal csökken a napelemes rendszerek kiépítésének költsége, az amerikai piacon már hat év óta folyamatosan.

Miközben egyre jobb a napelemek hatékonysága – olyannyira, hogy nemrég már az esőelemet is kitalálták –, sok háztartás továbbra sem akar saját telepítésű napelemeket. Az indok nagyjából minden esetben ugyanaz: túlságosan sokba kerülne rendszer. A jelek szerint azonban az árak folyamatosan csökkennek, így előbb-utóbb egyre többen ugorhatnak majd bele egy ilyen jellegű beruházásba.

Jó hír, hogy a tengerentúlon már megindultak lefelé az árak, és a felmérések szerint ez nemcsak egyszeri alkalom, hanem évek óta jelen lévő tendencia – írja a Phys. Az amerikai Energiaügyi Minisztérium, valamint a Berkley Lab legutóbbi jelentése szerint az USA-ban 2015-ben átlagosan mintegy 5-12 százalékkal esett a rendszerek ára. A lakossági piacon 5, a kisebb, nem lakossági rendszereknél 7, a nagyobb, nem lakossági rendszereknél 9, míg az ipari méretűeknél 12 százalékos csökkenés figyelhető meg 2014-hez képest.
Mindez azt is jelenti, hogy ez már a hatodik egymást követő év, amikor lefelé mennek az árak. A költségek csökkenésének egy részét az adja, hogy egyre több cég foglalkozik napelemes rendszerek tervezésével és telepítésével, a piaci verseny miatt pedig egyre olcsóbban végzik el a munkát. Ez a faktor például a magyar piacra is igaz.

Kisebb mértékben, de a napelemgyártók versenye is hozzájárul az olcsóbbsághoz: a néhány éve berobbanó kínai vállalatok, akárcsak a mobilpiacon, egyre jobb minőséget képesek előállítani egyre olcsóbban. EU-s védővám ide vagy oda, ez a hatás is lefele nyomja a napelemezés költségeit.

Eközben ráadásul egyre több nagy gyártó ad ki az otthoni energiatárolást megoldó házi akkumulátort. És ha már tárolni is tudjuk majd a napenergiával generált áramot, akkor tényleg nem vagyunk messze egy igazi és fenntartható rezsicsökkentéstől.

forrás: hvg.hu

 

Kövessen minket FACEBOOKON is

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.