Jobban kell figyelni az EU-ban az energia hatékony felhasználására az EP szerint

Elfogadta szerdai plenáris ülésén az Európai Parlament az európai uniós energiahatékonysági cselekvési terv felülvizsgálatára vonatkozó ajánlásait.

A jelentés, összhangban több, novemberben közzétett uniós dokumentummal, felhívja a figyelmet Európának az energiahatékonyság területén tapasztalható lemaradására, értékeli a kiaknázatlan lehetőségeket, valamint konkrét beruházásösztönző javaslatokat fogalmaz meg.
Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a jelentés strasbourgi vitájához benyújtott nyilatkozatában felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió 2020-as energetikai célkitűzései közül jelenleg az energiahatékonyság területén tapasztalható a legnagyobb lemaradás. Sok kezdeményezés már jó irányba mutat, azonban a konkrét eredmények még eltörpülnek a kihasználatlan lehetőségekhez képest.
“Örülök annak, hogy olyan innovatív megoldások, mint például az okos hálózatok és az energia-megtakarításból megtérülő beruházásokat végrehajtó cégek is bekerültek az ajánlásba” – emelte ki közleménye szerint a képviselő, aki szerint a legfontosabb kérdés továbbra is a finanszírozás marad.

Herczog Edit (MSZP) úgy fogalmazott, hogy “az uniónak és minden tagállamának elemi érdeke minél többet kihozni minél kevesebb energiából”. Szerinte csak így lehetséges csökkenteni a külső energiafüggést, növelni az energiabiztonságot és javítani az unió versenyképességét.
“Az energiahatékonyság tehát az Európa 2020 Stratégia megvalósításának kiemelt prioritása kell, hogy legyen, a gyakorlatban pedig minél több energetikai pályázati forrás lehívásának feltételévé kellene tenni” – idézte őt az MSZP közleménye. Herczog Edit úgy vélte, Magyarország nemzeti cselekvési terve az Európa 2020 Stratégiában vállalt célkitűzéseknek megfelelően nagyon komoly lépéseket tervez mind a megújuló forrásból származó energiák, mind az energiahatékonyság terén. A tervek megvalósítása viszont komoly veszélybe került a mai napig tartó pénzügyi-gazdasági válság miatt.
Uniós szinten “előrehaladás ezen a területen csak a megfelelő pénzügyi eszközök alkalmazásával és a jogszabályi háttér megteremtésével együttesen várható” – fejtette ki a képviselő.

Ajánlott tartalom

Végre zárulnak a jogi kiskapuk a békési palagáz-projektnél

Jogi szempontból kettős mérföldkőnél jár a fosszilis Corvinus-projekt, derítette ki a Magyar Természetvédők Szövetsége.