Jöhet az üzemanyagváltás

Átfednek az EU-nak az alternatív autózással kapcsolatos tervei a Gazproméival. Az EU szeretné, ha 2020-ra általánossá válnék a földrész kiemelt útvonalain a villany-, az LNG-, a CNG-, de még a hidrogénüzemű autózás is, a Gazprom pedig európai CNG-töltőállomás-láncokat építene.

Magyarország nagyon rossz helyzetben van nemcsak az egységnyi GDP előállításához szükséges energia mennyisége szempontjából, de a közlekedés energia-intenzitása terén is, jelentette ki Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) a CEBC napokban tartott energiafórumán. Ráadásul nincs is túl sok járművünk: Európában a sereghajtók között vagyunk az egy főre jutó teherautó, és az egy főre jutó személygépkocsi állomány mérőszáma alapján is. Míg a hazai mutató 294 jármű/1000 fő, addig a földrész fejlettebb országaiban 600 jármű/ezer fő. Mindennek a tetejébe egy-egy járművel évente nagyjából feleakkora távolságot teszünk meg, mint a fejlett európai országok autósai.

Változást ígér viszont az a múlt év elején megjelenti uniós irányelv javaslat, amely az alternatív üzemanyagú közlekedési eszközök európai elterjedését segítené elő. Ez vonatkozik az elektromos autókra, a metán alapú (CNG, azaz sűrített földgáz, és LNG, vagyis cseppfolyósított földgáz) üzemanyagot használó járművekre, de még a hidrogén üzeműekre is. Az elképzelés szerint 2020-ig ki kell építeni a járművek kiszolgálásához szükséges infrastruktúrát, még akár úgy is, hogy a beruházások kezdetben nem lesznek feltétlenül gazdaságosak. A jelenlegi helyzet ugyanis tarthatatlan: az EU éves GDP-jének 2,5 százalékát, vagyis naponta több mint egymilliárd eurót költ kőolaj-importra.A tervezetben rögzítették, hogy a tagországoknak milyen típusú üzemanyag esetében hány töltőpontot kell létesíteniük, elektromos esetében például minden járműre két töltőpontnak kell jutnia. Hatalmas pénzbe kerülne az elvárt számú LNG és CNG pont létesítése is. Előbbiből 2013 elején mindössze 38 volt Európában – derül ki az erről kiadott uniós közleményből –, 2020-ig viszont 400 kilométerenként kellene elhelyezni a töltőállomásokat a kijelölt, transz-európai úthálózat mentén, a ma dízellel üzemelő kamionok számára. Ez 181 új töltőállomást jelent. A személyautók számára ugyanezen az úthálózaton legalább 150 kilométerenként kell CNG kutaknak lenniük. Mind a 139 tengeri és folyami kikötőben lehetővé kell tenni az LNG tankolását. Első lépésként, 2015 végéig ki kell dolgozni a közúti járműveket ellátó LNG- és a CNG töltőállomások uniós szabványát, ahogyan a hajókat kiszolgáló LNG pontokét is. A beruházásokat az EU kohéziós és strukturális alapja is támogatná.

Mint a rendezvényen kiderült, a Gazprom maga is részt kíván venni az európai CNG hálózat kialakításában. Erről Tobias Noack, a Gazprom Germania gázüzemű szállítási projektigazgatója beszélt, egyúttal kevesellve a magyarországi CNG tankolási lehetőségeket. Mint elmondta, a Gazprom indításként Észak-kelet Európában telepítene CNG és LNG pontokat, később esetleg Délkelet-Európában is. A töltőállomásokat maga látná el gázzal. Adatai szerint a magyarországi hazai utakon futó, mintegy 4 millió gépjárműből mindössze 400-at hajt CNG. Hamarosan további kettő nyílik.

http://www.vg.hu

Ajánlott tartalom

A német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.