Jön a pilóta nélküli napelemes repülőgép

Szennyezésmentes technológiák tervein, köztük a napelemes repülőgép pilóta nélküli változatán folytatja a kutatómunkát a Solar Impulse 2 mintegy 30 fős csapata – mondta el újságíróknak a kizárólag napenergiával működő repülőgép két svájci pilótája, André Borschberg és Bertrand Piccard egy hétfői genfi találkozón.

A Földet a kísérleti légi járművel sikeresen megkerülő pilóták szerint a napelemes repülőgép drónváltozata hónapokig a levegőben tartózkodhatna leszállás nélkül, akár 20 kilométeres magasságban is. Megfigyeléseket, méréseket végezhetne, vagy akár wifi-kapcsolatot teremthetne a ritkán lakott térségek számára. A Solar Impulse 2 együléses repülőgép 2015 márciusa és a 2016 júliusa között kerülte meg a Földet több szakaszban, a pilóták felváltva vezettek.

A Csendes-óceán feletti 8924 kilométeres szakaszt teljesítő André Borschberg úgy került be a repüléstörténetbe, mint aki a leghosszabb repülőutat tette meg egyedül a levegőben valamivel kevesebb, mint öt nap és öt éjszaka alatt. Társa, Bertrand Piccard már korábban világrekordot állított fel azzal, hogy az első emberként emelkedett a sztratoszféráig egy hőlégballonnal.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.