Jön az eddigi legbrutálisabb Tesla Model S

Két hónappal az után, hogy megmutatta előzetes terveit sportossá hangolt Model S-éről, már az éles teszteket végzi az autón a Saleen. A sportautókra szakosodott amerikai műhely sokat remél villanyos tuningjától.

Az elektromos autók tuningjánál a szokásos út itt nem járható. Egészen addig, amíg az autózás ezen ágát a Priusok, Leafek és a hozzájuk hasonló gyenge kisautók képviselték ez nem volt probléma. A Tesla csavart nagyot az ügyön, amikor tömeggyártásba vitte nagy teljesítményű elektromos autóit. Már a Roadsterből is láthattunk Brabus-változatot 2008-ban, a Model S-re pedig egymás után jönnek a különféle műhelyek csomagjai. Ezen munkák értelemszerűen nem a teljesítménynövelésről szólnak, a tuning itt más területekre szűkül.

A teszten készült képeken ez még nem látszik, de a Saleen Teslája minden eddigi S-nél sportosabb lesz. Az aerodinamikai csomag végigveszi az ilyenkor szokásos kottát, azaz az első lökhárítótól egész a hátsó diffúzorig mindent izmosítanak rajta. Az új elemekkel így már megjelenésében sem üt majd ki egy sor amerikai izomautó között – a gyári 416 lóerős változattal 4,2 másodperc a 0-100-as sprint, így teljesítményben eddig sem maradt szégyenben.

Ha már az erejét nem tudták fokozni, a sportosabb vezetési élményt egy Bilstein felfüggesztéssel éri el a műhely. Ennek a tesztje látható a képeken. Belül a kagylóüléseket bőrrel és Alcantarával díszítik majd, az utastér vezéreleme pedig a kontrasztos piros varrás lesz. Várhatóan még a nyáron kiderül, hogy mindezt mennyiért adja a Saleen.

forrás: totalcar.hu

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.