A környezetbarát gondolkozás úgy tűnik Európát is eléri, és a gyártók többsége rájön, a kőolaj égetése mellett nem lesz baj abból, ha valami tisztább üzemanyag után néznek.

Jönnek a Volvo villanyautói

A környezetbarát gondolkozás úgy tűnik Európát is eléri, és a gyártók többsége rájön, a kőolaj égetése mellett nem lesz baj abból, ha valami tisztább üzemanyag után néznek.

Amerikában és Japánban már komoly hagyományai vannak ennek a megközelítésnek, elegendő csak a Toyota és a Lexus mellett az új kontinens Tesla nevű márkanevére gondolni. Persze sokakban felmerülhet, hogy ha a villanyáramot nagy részben hőerőművekben termelik a világon, vagy nem kevés a vezetékrendszerek ellenállási vesztesége sem, akkor az mitől lesz mégis tisztább ez a megoldás.

A kérdés jó, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy milyen előnyei vannak a villanymotorral hajtott autóknak. Nagy valószínűséggel éppen ez a gondolat sarkalta a Volvo tulajdonosának, a kínai Geely Holdings vezetését is az otthon szerzett tapasztalataikat átadva segítik a modellpaletta bővülését. A konnektorból is tölthető hibrid, mely a 60-as és 90-es sorozat modelljeivel indul, már várhatóan 2 éven belül a szalonokba kerül. Az első piaci változat a már prototípusként is bemutatott XC90 Hybrid lesz, a teljesen elektromos hajtással rendelkező kiadást viszont a tervek szerint csak 2019-re készítik el. A prémium modellek mellett ugyanakkor a Volvo a kompakt autók irányába is nyitni szeretne, ehhez az alapokat pedig a Geely szállítaná, ami a kialakítása miatt készülhet a hibrid és a teljesen elektromos hajtáslánccal is. Szóval semmi feszültség, jönnek a Svéd elektromos autók…

forrás: formula.hu

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.