A környezetbarát embereknek ösztönözniük kell a többieket magatartásuk megváltoztatására. – mondta tegnap a SustainableQatar egyik tagja.

Kampány a környezetbarát magatartásért

A környezetbarát embereknek ösztönözniük kell a többieket magatartásuk megváltoztatására. – mondta tegnap a SustainableQatar egyik tagja.

 Michael Johnston a társaság havi ülésének során kifejtette, hogy az emberek azért nem hasznosítják újra az üvegeket vagy az elemeket, mert egyszerűen nem tudják, hogy a viselkedésük kárt okoz a környezet számára.

„Elég ijesztő a gondolat, hogy negyedóránként 1 köbméter műanyag poharat használnak el az észak-amerikai járatokon.”-mondta.
Johnston kifejtette, hogy a SustainableQatar csoport oktató kampányokat szervez iskolákban és a főiskolákon környezettudatosság és a környezetbarát viselkedés érdekében.
Rámutatott, hogy a cél eléréséhez öt alapvető lépést kell megtenni. Ezek pedig : a tudatosság, az oktatás, a tervezés, a cselekvés és az értékelés.

„Ösztönözni kell a diákokat arra, hogy változtassanak valamit a társadalomban. A környezetvédelmi magatartás a legjobb megoldás.” – fűzte hozzá.
Johnston azt is elmondta, hogy jövő év március 11-13 között 220 különböző országokból érkező gyermek találkozik majd Dohaban, az Educare 2010-en, hogy globális környezeti problémákkal foglalkozó workshopokon vegyenek részt.

Katrin Scholz-Barth, a SustainableQatar elnöke azt mondta, hogy Katarnak számtalan zöld infrastrukturális lehetősége volt, mint például a zöld tetők, falak és járdák innovációja. Mivel a vízellátás mindenhol biztosított, lehetséges lenne létrehozni egy vékony réteget, mely talaj képez a tetőn, talajt biztosítva növényeknek. –„A zöld tető szigetelést képez és blokkolja a nap melegét.” – mondta, valamint megjegyezte, hogy ez a megoldás csökkenti a klíma használatát is.
-„A növényzet használata növeli az energiahatékonyságot.”- így Scholz-Barth, aki hozzátette, esztétikai szerepe is van a tetőnek, mi több, a zöld infrastruktúrának egészségügyi és gazdasági előnyei is vannak.

Ajánlott tartalom

Soha nem égett még le ennyi erdő Franciaországban július közepéig

Franciaországban még soha nem égett le annyi erdőterület július közepéig, mint idén.