A Wall Street Journal a napokban közétett egy tanulmányt, mely megerősíti a klímakutatók régóta hangoztatott álláspontját, miszerint az üvegházhatást okozó gázok stabilizációja nem valósítható meg a széntüzelésű erőművek szén-dioxid-kibocsátásának erőteljes redukálása nélkül.
BővebbenElkezdődhet a klímatörvény tervezése
Elkezdődhet a klímatörvény tervezése, miután az országgyűlés elfogadta az éghajlatvédelmi kerettörvény elkészítéséről szóló határozatot hétfőn - közölte a jogszabály megalkotását kezdeményező Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) kedden az MTI-vel.
BővebbenMagyar-román környezetvédelmi kérdésekről tárgyaltak Budapesten
Elsősorban vízügyi együttműködési kérdésekről, valamint a határmenti területek élővilágáról, illetve klíma- és energiapolitikáról tárgyaltak a magyar és a román környezetvédelmi bizottság tagjai kedden Budapesten.
BővebbenTámogatta Szili Katalin Tubesről szóló indítványát a környezetvédelmi bizottság
A kormány ellenében, egyhangúlag támogatta az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága kedden a Szili Katalin (MSZP) házelnök által indítványozott, a Tubesre tervezett katonai radar felépítésének megakadályozását célzó törvénymódosítást.
BővebbenA megújuló energia kiút a foglalkoztatási válságból
Munkahelyek millióit lehetne teremteni a megújuló energiába fektetett beruházások növelésével, az ENSZ iparfejlesztési szakértői szerint.
BővebbenEnergiatakarékos mintaházat terveztek Tatabányán
Tatabányán 22 ezer lakás épült lakótelepeken, ezek közül két tömb energiamegtakarító felújítását terveztette meg az önkormányzat. A mintaházakban a felújítás után a jelenlegi hőfelhasználás felét kellene kifizetniük a lakóknak - tájékoztatta kedden az MTI-t a város alpolgármestere.
BővebbenA hatékonyságnövelés az új amerikai energiapolitika alapja
A hatékonyság növelése áll az új amerikai energiapolitika középpontjában, mondta hétfői, budapesti előadásában Mark Hopkins, az ENSZ Alapítvány nevű magánszervezet energiapolitikai programjának vezetője.
BővebbenÚj szélerőmű-beruházás Argentínában
A spanyol cég, a Guascor bejelentette, hogy legújabb szélerőműpark-beruházásának helyét Argentínában jelölte ki. Azon már meg sem lepődhetünk, hogy a világ legnagyobb parkját készülnek telepíteni, az azonban fontosabb, hogy az argentin kormány új törvénye segített a döntés véglegesítésében.
BővebbenJapán 15%-ban határozta meg a kibocsátás csökkentését
Taro Aso „rendkívül ambiciózusnak” nevezte a kiotói egyezmény tárgyalásain az üvegházhatást okozó gázok csökkentését előirányzó tervét, bár több ország és szervezet szerint a minimum 25%-kos célérték lenne a kívánatos.
BővebbenAlacsony Magyarország részesedése a szélenergia-kapacitásból
Magyarország részesedése az európai szélenergia-kapacitásból nem éri el az 1 százalékot - mondta Jacopo Moccia, az Európai Szélenergia Társaság tisztségviselője a társaság által pénteken Budapesten rendezett konferencián
Bővebben