Akár összesen 1,4 millió új állást teremthet az EU-ban az az uniós célkitűzés, hogy 2020-ra az energiatermelésben a megújuló energiaforrások felhasználásának részaránya érje el a 20 százalékot. Ezt azt is jelenti, hogy a zöld energiákkal foglalkozók létszáma 2005-höz képest megkétszereződik és elérheti a 2,8 millió főt.
BővebbenTeljes a politikai konszenzus a klímatörvény szükségességéről
Az összes parlamenti politikai erő támogatta az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítését, így a még kidolgozásra váró javaslat az év végére az Országgyűlés elé kerülhet - jelentette be Farkas István, a klímatörvényt kezdeményező Magyar Természetvédők Szövetségének (MTSZ) elnöke, valamint Szili Katalin házelnök, az előkészítést végző Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) elnöke szerdán Budapesten.
BővebbenKanada egyesítené erőit Amerikával egy multinacionális cap-and-trade rendszer érdekében
Kanada tovább folytatja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében hozott intézkedéseit, és a jelenlegi kormány bejelentette, hogy az amerikaihoz hasonló cap-and-trade rendszer kidolgozásán fáradoznak.
BővebbenA Volkswagen és a BYD együttműködnek a hibrid és elektromos autók technológiai fejlesztésében
A legnagyobb európai autógyártó és a kínai BYD elektronikai vállalat egyetértési nyilatkozata a német vállalat kínai piacra való betörését hivatott segíteni. A projekt a lítium akkumulátoros hibrid és elektromos autók lehetőségeit és a technológiai együttműködést növelve fokozza a fejlődést.
BővebbenKína 440 milliárd dollárt költ zöld energiára
Kína újabb, 440 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot készít elő, ami ezúttal a megújuló energiaforrások felhasználásának a bővítését célozza.
BővebbenG8 energiacsúcs – új nemzetközi szervezet az energiahatékonyság ösztönzésére
A globális válság tükrében az energiaipari beruházásokról, az energiahatékonyság kérdéseiről, illetve afrikai energiaipari projektekről tárgyalnak vasárnap kezdődött kétnapos római tanácskozásukon a Nyolcak és számos fejlődő nagyfogyasztó, illetve termelő ország energiaminiszterei, valamint az uniós energiaügyi biztos és nemzetközi szervezetek képviselői.
Bővebben„Zöld” Széchenyi-tervet ígér a környezetvédelmi bizottság elnöke
"Zöld" Széchenyi-tervet indít és "zöld" hitelintézeteket hoz létre kormányra kerülése esetén a Fidesz és a KDNP - mondta az országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke pénteken Szekszárdon, a helyi Alisca Terra Hulladékgazdálkodási Kft. szakmai fórumán.
BővebbenEnergiatakarékosságra akár a magánházak is kaphatnának uniós pénzt
Az elmúlt időszakban a magyar EP-delegáció egyik legnagyobb sikere az volt, hogy elfogadtatta az uniós források lakásfelújításokra való felhasználását - mondta egy szegedi lakossági fórumon csütörtökön Hegyi Gyula, az MSZP EP-képviselője.
BővebbenA magyar EP-képviselők fontos környezetvédelmi feladatokat vállaltak
Számtalan feladatot vállaltak öt évvel ezelőtt az Európai Parlamentbe (EP) jutott magyar képviselők; a környezetvédelem terén például fontos sikerekkel zárult le ez az időszak - mondta el lakossági fórumán Hegyi Gyula (MSZP) szerdán Csongrádon.
BővebbenObama szabályozza a kibocsátást
A New York Times tudni véli, hogy Barack Obama ma jelenti be a Corporate Average Fuel Economy (CAFE), azaz a vállalati átlagfogyasztásról szóló szabvány szigorítására vonatkozó tervét.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu