Magyarországon tavaly csökkent a megújuló forrásból származó energia súlya a bruttó végső felhasználáson belül, de emögött az áll, hogy a zöldénél jobban nőtt a többi energiahordozóból származó áram és hő mennyisége, így a súlya is.
BővebbenHogy jut be a lakásba a levegő, ha nem az ablakot nyitjuk ki?
Sokakban felmerül a gondolat, hogy ha nem akar óránként 10 percet szellőztetéssel tölteni még éjjel is, hogy friss, egészséges életteret biztosítson a családja számára, akkor hogyan is juttason friss levegőt a helyiségekbe?
BővebbenOrszágosan 110 naperőművet épít 48 milliárd forintból az MVM
Mintegy 48 milliárd forintból országosan 110, ebből Kecskemét környékén 4 naperőművet épít az MVM-csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Hungarowind Kft. a jövő év végéig - jelentették be szerdán Kecskeméten.
BővebbenMódosult az energiahatékonysági törvény
Megjelent a Magyar Közlönyben az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény módosítása. A törvény több, aprónak tűnő, mégis lényeges ponton változott, a MEHI bemutatja a legfontosabbakat.
BővebbenHogyan szellőztessünk hatékonyan?
Ha már belátod, miért fontos a központi szellőztetés lakásodban, és már elkezdted szemlézni a piacot, láthatod, hogy a rekuperátorok sűrű erdejében nehéz a tisztás felé venni az irányt.
BővebbenTízmilliós bírságot kockáztatnak az energiapazarló vállalkozások
Tízmillió forintos bírsággal is számolhatnak a kötelező átfogó energetikai átvilágítást elmulasztó nagyvállalatok, miközben az audit akár komolyabb beruházás nélkül is 5-10 százalékkal csökkentheti az energetikai költségeket - hívta fel a figyelmet az MVM Partner Zrt.
BővebbenFogkrém helyett szuperaksi készül a fluoridból
Egy autógyártó, a világ egyik legjobb műszaki egyeteme és űrkutatók összefogásával készült el a fluoridra épülő akkumulátor, amely térfogatarányosan tízszer több energiát tud elraktározni, mint a ma használt lítiumionos eszközök.
BővebbenEnergiafogyasztási szokások: mi motiválja a fogyasztót?
A Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozatának hivatalos blogján megjelent cikk.
BővebbenTrump napenergia-adói nem állították meg a napenergia terjedését az USA-ban
2017-ben azt várták, hogy a napenergia-ipar is Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborújának áldozatává válik. Januárban az elnök 30 százalékos adót vetett ki az importál napelemekre és panelekre (vagy modulokra).
BővebbenRekordot döntött az országban az áramfogyasztás csütörtökön
Rekordot döntött az ország villamosenergia-szükséglete december 6-án, a rendszer terhelése elérte a 6843 megawattot (MW) a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hitelesített adatai alapján - közölte a MAVIR az MTI-vel pénteken.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu