Több ezren vonultak utcára Tokióban vasárnap, hogy tiltakozzanak az atomenergia alkalmazása, illetve az ország reaktorainak tervezett újraindítása ellen.
Bővebben1,2 milliárd embernek nem jut elektromos áram
1,2 milliárd embernek – ez a lélekszám megfelel kb. India lakosságának – nem jut elektromos áram, és legalább 2,8 milliárdra tehető azoknak a száma, akik fával vagy más típusú biomasszával főznek és fűtik otthonukat.
BővebbenA leghatékonyabb tüzelőanyag készítésének fortélyai
A jászárokszállási Boros Zoltán nagy gyűjtője az újságoknak és reklámanyagoknak. Az újságokat nem archiválás céljából szedi össze, hanem környezetbarát, olcsó tüzelőanyag elkészítéséhez. A nyugdíjas segítségével olvasóink megismerhetik a házi papírbrikett gyártás fortélyait.
BővebbenLevegős napkollektor beüzemelése
Hál’ istennek gyönyörű napsütés volt. Délelőtt 10-kor már fent voltak a kollektorok a teraszon, viszont csak dél körül tudtuk befejezni a vezetékekre való rákapcsolásukat.
BővebbenNapablak, szerves napelemmel
Napablak, szerves napelem-borítással átlátszó üvegen. Nem futurisztikus találmány, hanem már létező technológia: ez a Solar Window, amelynek révén egy ház ablakai kis elektromos központokká válhatnak.
BővebbenZöld bankház Madridban
Folytatódnak egy új zöld épület befejezési munkálatai Madridban, amely Arany LEEd elismerő oklevelet kapott, s amely hamarosan a madridi BBVA Bank központi székhelyéül szolgál majd.
BővebbenA biomassza eltékozlása katasztrófával fenyeget
Mindannyiunkat arra tanítottak gyerekkorunkban: hasznosítsuk újra a papírt, hogy minél kevesebb fát kelljen kivágni. A környezetvédők mozgalmát valóban az erdők védelme hívta életre.
BővebbenA zöld energiától szívja el a pénzt a rezsicsökkentés
Ebben az évben még biztosan nem alakul át a megújuló energia támogatás, és nem vezetik be a már most is csaknem féléves csúszásban lévő METÁR-t, vagyis a megújuló energiatermelés új támogatási rendszerét, erősítették meg az Energiafocus.hu értesüléseit kormányzati forrásból. Elsősorban a rezsicsökkentés az ok, amiért a zöldenergia nem kaphat egyelőre új ösztönzést.
BővebbenHidrogénalapú üzemanyagot nyertek szén-dioxidból amerikai kutatók
Új műszaki eljárást dolgoztak ki amerikai kutatók a légkörben lévő szén-dioxid elkülönítésére és raktározására, miközben a módszerrel "szuperzöld" hidrogénalapú üzemanyagot is sikerült előállítaniuk.
BővebbenGyorsul a japán napenergia-ipar
Gyorsul a japán napenergia-ipar: 2015-ig 636 MW-tal növekszik a szigetország működő napenergia-kapacitása. Japán szeretne mielőbb kijutni a Fukusima utáni energiaválságból, és ezt várhatóan a kormány által bevezetendő ösztönzők is segítik, olyan nagy volumenű létesítmények építése mellett, amelyeket a Mitsubishi és a Toyota támogat.
Bővebben