Kilenc környezetvédő civil szervezet nyílt levélben kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, hogy mielőbb tegyen lépéseket a szén-dioxid kvótabevételek felhasználásának tervezett befagyasztása ellen.
BővebbenBioetanolt termelő gyárakat helyeznek üzembe az idén Romániában
Várhatóan két, bioetanolt termelő gyárat is üzembe helyeznek az idén Romániában, a továbbiakban pedig újabb három hasonló beruházást terveznek, részben magyar részvétellel.
BővebbenMegújuló energiaforrást népszerűsítenek az első klaszterszerződéssel
A megújuló energiával foglalkozó Magyar Pellet Egyesület, a korábban alakult klaszterek közül elsőként kötött támogatási szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (NFÜ), a 23,6 millió forintos forrást egy új iroda kialakítására, valamint az energiaforrás népszerűsítésére fordítja a szervezet.
BővebbenEurópai városok széndioxid-csökkentési vállalása
Mintegy négyszáz európai település - köztük Budapest - kötelezettséget vállalt arra, hogy az Európai Unió által kitűzött célszámokat túlteljesítve fogja csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Ezt annak keretében vállalták kedden Brüsszelben, hogy egészében túl akarják teljesíteni az energiatakarékossággal, illetve az éghajlatváltozással kapcsolatos EU-terveket.
BővebbenA Magyar Energetikusok Kerekasztalának állásfoglalása
Dr. Aszódi Attila, Dr. Büki Gergely, Dr. Csom Gyula, Dr. Járosi Márton, Kerényi Á. Ödön, Kovács András, Dr. Tombor Antal, Dr. Varju György és Zarándy Pál magyar energetikusok megalakították a Magyar Energetikusok Kerekasztalát (MEK). A tanácskozó testület célja állásfoglalások kialakítása és közzététele a magyar érdekű energiapolitika elősegítésére. A megalakulás bejelentésére a mai napon a Gellért Szállóban megtartott nyilvános kerekasztal vitán került sor, ahol ismertették a MEK állásfoglalását.
BővebbenBioüzemanyag lesz az utasok kilégzett levegőjéből
A liverpooli John Lennon repülőtéren a világon elsőként próbálnak ki egy forradalmian új technológiát, amely az utasok által kilégzett levegőt bioüzemanyaggá alakítják - olvasható a LiveScience című tudományos portálon.
BővebbenA Föld órája – eddig 74 ország és közel 400 város csatlakozott a mozgalomhoz
Eddig 74 ország és közel 400 város csatlakozott a Föld órája akcióhoz; Magyarországon elsőként Újkígyós nagyközség jelezte, hogy március 28-án este fél kilenckor egy órára lekapcsolják a villanyt a településen
BővebbenSzennyvízből áramot és biogázt állítanak elő Észak-Pesten
Szennyvízből biztosítják az észak-pesti szennyvíztisztító telep hő- és áramszükségletét egy most elkészült 2,2 milliárd forintos fejlesztés révén, amelyet csütörtökön adtak át rendeltetésének a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. és a fővárosi önkormányzat vezetői.
BővebbenNagy siker az eldobható PET palackok visszavétele
A várakozást túlszárnyaló eredményt hozott az egyutas PET palackok áruházi visszavétele, a rendszert működtető Cora áruházlánc már az első hónapban mintegy 25.630 darab palackot gyűjtött be
BővebbenSzigorúbb éghajlatvédelmi célokat vállalna az Európai Parlament
A jövő ma kezdődik címmel fogadta el az Európai Parlament Strasbourgban a káros éghajlatváltozással foglalkozó ideiglenes bizottság egyéves munkáját lezáró jelentést, amely több tekintetben szigorúbb klímavédelmi célokat fogalmazna meg, mint amelyekre az EU és tagországai hivatalosan kötelezettséget vállaltak.
Bővebben