Csehországban az idei év első negyedében 77 gigawatt óra áramot adtak a szélerőművek, s ezzel az ország élen jár Európában a szélenergia hasznosításában a cseh energia felügyelet (ERU) szerint.
BővebbenA MAVIR szerint nem a kapacitáskorlát gátolja a szélenergia terjedését
A szélenergia terjedését nem gátolja a 330 megawatt beépített kapacitást engedélyező jogszabályi korlát, ettől függetlenül ez a szint a jövőben lépcsőzetesen emelkedni fog - mondta Vinkovits András, a Mavir elnöke szerdán sajtóbeszélgetésen Budapesten.
BővebbenÚj környezettudatos alap – MKB Zöld bolygó
MKB Zöld bolygó néven új tőkevédett befektetési alapot indít az MKB Alapkezelő, amely három kontinens 15 környezettudatos vállalatának teljesítményéből kínál részesedést a befektetőknek - jelentette be az MKB hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
BővebbenMegújuló energia – a hazai adottságokra alapozva
A megújuló forrásokból történő áramtermelésre a magyar fogyasztók az elmúlt öt évben a kötelező átvétel keretében 35 milliárd forintot költöttek, és további 4-5 milliárdot közvetlen állami támogatás jutott erre a célra - mondta Drucker György, az EnergiaInfo elemzője csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen.
BővebbenEurómilliárdokkal támogatja Brüsszel a megújuló energiaforrásokat
A 2013-ig tartó hétéves költségvetési időszakban az Európai Unió összesen 9 milliárd euróval támogatja a megújuló vagy megújítható energiaforrások kiaknázását, illetve az energiatakarékosságot a tagországokban az elmaradottabb régiók és ágazatok felzárkóztatását szolgáló keretből - jelentette be Danuta Hübner, az Európai Bizottság regionális fejlesztési kérdésekért felelős tagja brüsszeli sajtótájékoztatóján.
BővebbenMegújuló energia felhasználás – ökoprojekt Hárskúton
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) által meghirdetett, a megújuló energia felhasználását támogató pályázat iránt nagy az érdeklődés, a beadványok között azonban sok a formai és tartalmi hibás, ennek kiküszöbölésére a jövőben fórumokat szervez a szaktárca - mondta Dióssy László, a KVM szakállamtitkára pénteken Hárskúton sajtótájékoztatón.
BővebbenKiskunhalas és a PannErgy a geotermikus energia hasznosítására
Kiskunhalas városa és a PannEnergy Nyrt. együttműködési megállapodást írt alá geotermikus energia felkutatására és hasznosítására - jelentette be Várnai László, a város polgármestere és Bokorovics Tamás, a PannErgy Nyrt. igazgatótanácsának elnöke kedden Kiskunhalason sajtótájékoztatón.
BővebbenGeotermikus energiával fűtene és termelne villanyáramot Pécs
A föld mélyebb rétegeinek hőenergiáját szeretné hasznosítani épületek fűtéséhez és villamosenergia-termeléshez Pécs önkormányzata, mely csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen együttműködési megállapodást kötött a Pannonplast Polifin A Kft-vel a Mecsek geotermikus kutatásairól.
Bővebben80 milliárd forint geotermikus-energia termelésre
A tervek szerint, mintegy 80 milliárd forintot fordít a következő négy évben geotermikus hő és villamos energia kutatásra és termelésre a Pannonplast Nyrt. - jelentette be a cég elnöke csütörtökön Gyöngyösön.
BővebbenAz ENSZ-főtitkár cikke a gazdasági fejlődés zöld útjáról
A gazdasági fejlődés zöld, környezetbarát útja előtt kell megnyitnia az utat a Baliban rendezett klímavédelmi konferenciának - foglalt állást Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár egy hétfőn közölt írásában.
Bővebben