A hűtőgépeken, mosógépeken túl például az ablakkeretekre is kiterjedne az energiahatékonysági osztályozás kötelező feltüntetése az Európai Parlament (EP) által kedden Strasbourgban megszavazott előterjesztés értelmében.
BővebbenÁllatvédelmi előírásokat szavazott meg az Európai Parlament
Megszavazta kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP), hogy főszabályként tiltsák meg az EU-ban a fókatermékek forgalmazását.
BővebbenAz EU és Japán együttműködnek egy új emissziós megállapodás kidolgozásán
Az Európai Unió és Japán közösen fogják előkészíteni azt az új, légkörszennyezést korlátozó megállapodást, amely idén Koppenhágában felválthatná a kiotói egyezményt, ebben állapodtak meg az EU és Japán képviselői prágai csúcstalálkozójukon
BővebbenLipták Béla: a napenergia raktározása lehet a jövő technológiája
Lipták Béla az általa kidolgozott ezer megawattos, a napenergia raktározásán és a víz hidrogénné alakításán alapuló erőmű tervét ismertette a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen csütörtökön tartott előadásában.
BővebbenA klímaváltozás elleni küzdelemre koncentrál a Greenpeace
Elsősorban klíma és energia kampányára helyezi a hangsúlyt 2009-ben a Greenpeace Magyarország környezetvédő civil szervezet.
BővebbenA szexuális forradalomtól a klímaváltozásig – Daniel Cohn-Bendit Budapesten
2009. május 1-én, EU-csatlakozásunk ötödik évfordulóján Budapesten járt Daniel Cohn-Bendit, az Unió egyik emblematikus arca Cohn-Bendit a Lehet Más a Politika (LMP) meghívására érkezett a fővárosba, ahol egy sajtóbeszélgetés keretében nyilatkozott a gazdasági válságról és a zöld politika lehetőségeiről Európában.
BővebbenAmerikai-kínai összefogás
2007. május 4-én egy tornádó söpört végig, közel 205 mérföld/órás sebességgel Greensburg városán, gyakorlatilag a földdel egyenlővé téve azt.
BővebbenA te saját parfümöd
Megtalálni a hozzánk illő illatot nem könnyű, és egy-egy parfüm ára elég borsos is lehet. De ha egyszer az az illat áll hozzánk közel, megéri, nem? Egyáltalán nem biztos.
BővebbenHázápolás
A jóidő beköszöntével a kerti munkák mellett a házunkat is alaposan szemügyre vehetjük, felfedezve az esetleges hibákat és kijavítva azokat. Listánkban összefoglaltuk, mire érdemes odafigyelni.
BővebbenAz Egyesült Királyság korlátozza az új szénerőműveket
A szigetország növekvő energiaigényét, a szénerőművek nélkül belátható időn belül nem lehet biztosítani, ez derült ki a legutóbbi felmérésekből.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu