Az építőanyag gyártók idén 5-10 százalékos áremeléssel számolnak a további dolgozói béremelések, a fuvarozási díjak és az energia árának jelentős növekedése miatt - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) csütörtökön az MTI-vel.
BővebbenÍgy lesz távhő idén is a karácsonyfákból Pécsett
Mostanra hagyománnyá nőtte ki magát Pécsett, hogy a karácsonyi időszakot követően utcára került fenyőfákat a Pannon Hőerőmű Zrt. veszi át, hogy az így összegyűlt faanyagot energetikai céllal hasznosítsa.
BővebbenEnergetikai tanúsítvány, szakreferens, audit – Kinek, mire jók?
Magyarország végenergia-felhasználásának több, mint harmadát az épületek fogyasztása teszi ki, emiatt kiemelkedően fontos feltérképezni a megtakarítási és hatásfoknövelési lehetőségeket. A Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozatának hivatalos blogján megjelent cikk.
BővebbenÚjraindul a konvektorcsere-pályázat
2 milliárd forintos keretösszeggel újraindul az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára Budapesten.
BővebbenÍgy lehetne olcsón tárolni az energiát
Új cég jött létre az Alphabet vállalat forró són alapuló energiatárolási projektjének további fejlesztéseire.
BővebbenGrafén az új csodaanyag?
A Kaliforniai Egyetem Riverside-i kutatócsoportja megvizsgálta a tiszta grafén „szokásostól eltérő” elektromos tulajdonságait és azt találta, hogy bizonyos konfigurációk esetén az anyag képes áramot generálni anélkül, hogy p-n átmenetre lenne szükség, ez pedig hihetetlenül vékony, rendkívül könnyű, napenergia megkötésre alkalmas eszközöket eredményez.
BővebbenHogy jut be a lakásba a levegő, ha nem az ablakot nyitjuk ki?
Sokakban felmerül a gondolat, hogy ha nem akar óránként 10 percet szellőztetéssel tölteni még éjjel is, hogy friss, egészséges életteret biztosítson a családja számára, akkor hogyan is juttason friss levegőt a helyiségekbe?
BővebbenFogkrém helyett szuperaksi készül a fluoridból
Egy autógyártó, a világ egyik legjobb műszaki egyeteme és űrkutatók összefogásával készült el a fluoridra épülő akkumulátor, amely térfogatarányosan tízszer több energiát tud elraktározni, mint a ma használt lítiumionos eszközök.
BővebbenEnergiafogyasztási szokások: mi motiválja a fogyasztót?
A Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozatának hivatalos blogján megjelent cikk.
BővebbenRekordot döntött az országban az áramfogyasztás csütörtökön
Rekordot döntött az ország villamosenergia-szükséglete december 6-án, a rendszer terhelése elérte a 6843 megawattot (MW) a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hitelesített adatai alapján - közölte a MAVIR az MTI-vel pénteken.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu