Három éven belül 1500-ra növelik Kínában azoknak a levegőminőség-ellenőrző állomásoknak a számát, amelyek az egészségre legkárosabb, 2,5 mikron nagyságú finom porszemcsék koncentrációjának mértékét is képesek lesznek mérni - számolt be a hétvégén a kínai média, kormányzati forrásra hivatkozva.
BővebbenEnnyiért vehetsz passzívházat Magyarországon – itt a lista!
Az egyre növekvő közüzemi díjak, illetve a klímaválság egyre inkább az energiatudatos épületek irányába tereli a lakosságot. Ennek folyományaként pedig az ingatlanhirdetések között elkezdtek megjelenni hazánkban is a passzív épületek.
BővebbenÚj szélerőmű tendert írnak ki idén
Nyáron új szélerőmű pályázatot ír ki a kormány – értesült iparági forrásokból az EnergiaFocus.hu. Úgy tudjuk, ehhez nem vezetik be az új megújuló támogatási rendszert, a METÁR-t, hanem a mostani kötelező átvételi rendszer mellett nyílik majd meg a tender.
BővebbenJön a nagy uniós rezsicsökkentés jövőre
Takarékoskodásra kötelezi a gázműveket, a villany- és távhőszolgáltatókat 2014. január 1-től az Európai Unió. Azt kell elérniük, hogy ügyfeleik minden évben 1,5 százalékkal kevesebb energiát használjanak, mint az azt megelőző évben.
BővebbenÓnos esővel érkezik a meleg
Előbb a Dunántúlon kezd hullni a hó, majd esőbe vált át a csapadék. Viharos szélre kell számítani. Ónos eső ott esik, ahol éppen változik a csapadék halmazállapota.
BővebbenÚjabb 220 ezer tonna japán cunamihulladék érkezik a tengeren Észak-Amerika partjaihoz
Áprilistól újabb 220 ezer tonna, a 2011-es japán cunamit követően elsodort hulladék fogja elérni Észak-Amerikai partjait a tokiói környezetvédelmi minisztérium közlése szerint.
BővebbenDrágábban cserélnek gazdát a hőszigetelt házak
A magyar ingatlanpiac eljutott odáig, hogy a lakás árában elismerje az energetikai felújítások költségét, így annak megtérülésénél már nemcsak a rezsi csökkenését, de a lakás értéknövekedését is figyelembe lehet venni - közölte az FHB Bank az MTI-vel.
Bővebben100 százalékban megújuló energiaforrásokat fogunk használni?
Egyre szélesebb körben tért hódít az a felvetés, és magától értetődő válik a világban az a tendencia, miszerint az energiatermelés 100 százalékban a megújuló energiaforrások felhasználásból származik majd a jövőben.
BővebbenElindult Honton a béka taxi
2013.március 8-án a kedvező időjárás hatására elindultak Honton a békák és ezzel egy időben elkezdte működését a béka taxi is.
BővebbenÚj gólyafészkeket építettek a madárvédők Komárom-Esztergom megyében
Négy új fehérgólyafészket alakítottak ki a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület munkatársai Komárom-Esztergom megyében.
Bővebben