Szerencsések a szigetországok a megújuló energiák fejlődésének terén, hiszen földrajzi helyzetükből adódóan az átlagosnál jobban ki vannak téve a szélnek.
BővebbenEgy havi fizetést pazarolhatunk el a fürdéssel!
Évente akár 100 m3 vizet is megóvhat egy család, ha a fürdés helyett a zuhanyzást választja.
BővebbenEgyütt dolgozik a Coca-Cola és a WWF a Szabadság-sziget megmentéséért
A Mohács környékén elterül, 47 hektárnyi összterületű Szabadság-sziget természetes élővilága az utóbbi 30 évben komoly veszélybe került.
BővebbenNyolc vallás a jövőért – megjelent a Zöldellő Egyház című interjúkötet
2013. március 26-án a Vidékfejlesztési Minisztériumban mutatták be a Zöldellő Egyház című könyvet, amely a Ma & Holnap magazin kiadójának első kötete. Az interjúkötetben nyolc vallási felekezet képviselője osztja meg gondolatait a fenntartható fejlődés jelentőségéről, teremtett világunk megőrzésének lehetőségeiről.
BővebbenHogyan működik a közösségi mezőgazdaság? – Képzés Veszprémben
Európában egyre inkább erősödik a közösségi mezőgazdálkodás mozgalma: gazdálkodók és vásárlóik alkotnak közösséget, hogy segítsék egymást. A Tudatos Vásárlók Egyesülete április 20-án gyakorlati képzést szervez Veszprémben a téma iránt érdeklődőknek.
BővebbenAz Online-számítási segédprogrammal először állapíthatják meg a napelemes rendszerek értékesítési nagyságát világszerte
A Solarpraxis és a Milk the Sun közösen fejlesztettek ki egy számítási segédeszközt meglévő napelemes rendszerekre.
BővebbenZöld vámpírok Budapesten
A külföldön és hazánkban is sikeres Vámpírnaplók sorozat környezettudatos sztárjai idén júniusban Budapestre látogatnak, hogy egy felejthetetlen hétvégét töltsenek együtt legnagyobb rajongóikkal.
BővebbenCsökkent a lakosság kiszolgáltatottsága – Bevált az egységes szabályozás a távhőszektorban
Két évvel ezelőtt, 2011. április 15-én lépett hatályba az új távhőszabályozási rendszer, amely lehetővé tette a szektor egységes szabályozását és felügyeletét, megteremtve a távhőtermelés és a távhőszolgáltatás helyi érdekektől független árszabályozásának és ellenőrzésének lehetőségét.
BővebbenSzélből származik a dán energiafogyasztás egynegyede
Meghaladták a dániai szélenergia-létesítmények az 1 GW-os üzembe helyezett kapacitást, ami azt jelenti, hogy immár szélből származik az ország energiafogyasztásnak egynegyede.
BővebbenA klímaváltozást tanulmányozza a nap-katamarán
Még egy éve sem múlt el, hogy 2012. május 4-én befejezte a világkörútját a Turanor, a PlanetSolar napenergiával hajtott katamaránja, a hajó máris új feladat előtt áll.
Bővebben