2012-ben harmadik alkalommal állította össze az indonéziai Universitas Indonesia a világ „legzöldebb” egyetemei rangsorát. A környezettudatosság szempontját figyelembe vevő nemzetközi megmérettetésben helyet kaptak a hazai felsőoktatási intézmények legjobbjai.
BővebbenFeltörik a Föld gyomrát Európában
Az eddigi rossz tapasztalatok ellenére Lengyelország - és ezzel Európa - belevág a nem hagyományos földgáz, a palagáz nagyarányú kitermelésébe.
BővebbenKimutatták: szennyező az olajhomokbányászat
Kanada a világ egyik nagy olajexportőre lett, amikor az új technológiáknak köszönhetően gazdaságossá vált az olajhomokból a fosszilis energiaforrások kitermelése. Tudósok ezt a módszert teszik felelőssé a tavak és folyók elszennyeződéséért.
BővebbenÚj biomassza kazán szolgálja Tiszaújváros távfűtését
A Sinergy Kft. tulajdonában lévő Tisza BioTerm Kft mintegy 130 millió forintos beruházása keretében elkészült és megkezdte működését egy új 500 kW hő-teljesítményű, fluidágyas biomassza kazán a Tiszaújvárosi Fűtőerőműben. A projekt az Európai Unió, valamint az Új Széchenyi Terv 65 millió forintos támogatásával valósult meg.
BővebbenNapelemes, mini villamos erőmű az iskolában
Átadták Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium új energetikai rendszerét. A beruházás 222 millió forint EU-támogatásból és 38 milliós önkormányzati önerőből valósult meg.
BővebbenTöbb településen veszélyes, illetve egészségtelen a levegő
A szálló por magas koncentrációja miatt három településen veszélyesnek, hat településen egészségtelennek minősítette a levegőt az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) kedden.
BővebbenAz eltűnő félben lévő törzsek védangyala: Lóránt Attila
Lóránt Attila fotós, kultúraantropológus 2002 óta fotózza a különböző természeti népeket és kultúrájukat.
BővebbenKomplex tudás és új piacképes szakma ez az energiagazdász
2003-ban indult egy program Németországban, amely az energia kérdésének összetettségét, komplexségét emeli ki, vagyis azt, hogy egy vállalat/intézmény működésének esetében a leginkább energiahatékony megoldás megtalálásához nem elég csupán egy területen jó szakembernek lenni.
BővebbenSikeres fúrás az antarktiszi Whillans-tavon
Amerikai tudósok január 27-én sikeresen megfúrták az antarktiszi jég alatt rejtőző Whillans-tavat. Egy hónappal ezelőtt hasonló expedíción vettek részt brit tudósok, az Ellsworth-tavat azonban nem sikerült megfúrni.
BővebbenVáltozhat a napelemek ára
Az elmúlt másfél év meredek napelemes áresése után először fordulhat elő, hogy emelkedhet a napelemek ára 2013. második negyedévétől.
Bővebben