Négy török egyetemi diák fejlesztette ki a Washit nevű zuhanyzófülkét, mely megszűri és eltárolja a felhasznált vizet, ami utána fürdésre vagy mosásra is alkalmas.
BővebbenAz éghajlatváltozás segíthette Dzsingisz kánt
Amerikai kutatók Mongóliában azt állították, hogy a csapadékosabbra váltó éghajlat segíthette Dzsingisz kán hódításait.
BővebbenJégolvadás segítette a Hósárkányt
Visszatért Sanghajba az a kínai jégtörő hajó, amely az ország történelmében elsőként jutott el a Csendes-óceánon át a Jeges-tengerre. A jégtakaró alatt gazdag gáz- és olajmezőket sejtenek a kutatók, utóbbiból akár 160 milliárd hordót is rejthet a felszín.
BővebbenHamarosan megnyílnak a KEOP pályázatok megújulókra és energiahatékonyságra
A szeptember 7-én megjelent Magyar Közlöny szerint, hamarosan KEOP pályázatok kerülnek kiírásra megújuló energia felhasználásra és hatékony energiafelhasználás növelésére, amely többek között az építőpar régen várt fellendülését is elősegítheti.
BővebbenMit jelent majd a hétköznapi embernek, ha elfogy az olaj?
A kérdés természetesen nem csak a hétköznapi embereknek szól, hanem pl. az iparnak, a mezőgazdaságnak, a hadseregnek, stb., hisz ma társadalmunk (sajnos) szinte kizárólag az olajra épül.
Bővebben130 ezer vendég a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban
2012. április 28-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi Ökocentrum.
BővebbenÉpületenergetikai központ alapkövét tették le a Debreceni Egyetemen
Letették az alapkövét csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) új épületenergetikai oktató- és kutatóközpontjának, ahol elsősorban a műszaki kar hallgatói ismerkedhetnek a legkorszerűbb energetikai megoldásokkal.
BővebbenNapkollektoros rendszer telepítése a végegyházi konyhán
Végegyháza Község Önkormányzata 5 246 243.- Ft. vissza nem térítendő támogatást nyert a „Helyi hő- és hűtési energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” című pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében.
BővebbenPollenhelyzet – Hamarosan véget ér a parlagfűszezon
Végéhez közeledik a parlagfűszezon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán csütörtökön.
BővebbenMagyar Nemzet: alig termelnek az új erőművek
A hiányzó energiamennyiséget az ország importból pótolja, mert az jelenleg olcsóbb forrás.
Bővebben