A szén-dioxid-leválasztás és -visszasajtolás (CCS) technológiája alkalmazható Magyarországon is mind a szén-, mind az olaj- és földgáztüzelésű erőművek esetében - hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia földtudományi osztályának és környezettudományi elnöki bizottsága energetika és környezeti albizottságának közös tudományos ülésén szerdán.
BővebbenHogyan fogjunk hozzá panelházunk felújításához?
Tudja Ön, melyek az első lépések, ha egy panelház felújításába kíván fogni?
BővebbenA Zöld Iroda program
Hasznos tippek, hazai kezdeményezések.
BővebbenA megújuló energiahordozóké a jövő
A megújuló energiák közül jelenleg egyiknek sincs prioritása, ugyanakkor a jövő kétségtelenül a napenergiáé - jelentette ki Mezei Károly az MTI-nek kedden Miskolcon, ahol a fenntartható energiáról rendeztek országos konferenciát és fórumot.
BővebbenIllés Zoltán: nem leértékelődik, hanem erősödik a környezetvédelem
Illés Zoltán szerint az új kormányzati struktúrában nem fog leértékelődni a környezetvédelem ügye, hanem éppen ellenkezőleg: az új szerkezet sokkal inkább "felértékeli" e területet, és hatékonyabb szakmai munkára ad majd lehetőséget.
BővebbenOlajkatasztrófa – Schwarzenegger már nem támogatja a tengeri olajfúrások kiterjesztését
A Mexikói-öbölben történt olajszennyezés láttán Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó bejelentette hétfőn, hogy mégsem támogatja a tengeri olajfúrások kiterjesztését Kalifornia partjainál.
BővebbenJászsági régészeti skanzent terveznek Jászdózsára
Régészeti skanzen építését tervezik Jászdózsára, ahol a Jászságban folytatott ásatások eredményeit felhasználva a térségre jellemző lakóépületeket mutatnák be.
BővebbenAz Antarktisz földtörténetének ismerete javíthatja a klíma-előrejelzéseket
Az Antarktisz földtani történetét kutatják tudósok abban a reményben, hogy az eredmények segíthetnek pontosítani a klíma-előrejelző modelleket.
BővebbenOlajkatasztrófa – A BP minden jogos kártérítési követelést kifizet
A BP minden jogos kártérítési követelést kifizet a Mexikói-öbölben történt olajszennyeződéssel kapcsolatban - közölte hétfőn annak brit olajcégnek a vezérigazgatója, amely az elsüllyedt olajplatformot és a mélytengeri olajkutat üzemeltette.
BővebbenNem mindig kell „menteni” a madárfiókákat
A segítségre szoruló madarak ismertetőjegyeivel kapcsolatban és a fiókák mentésére is ad tanácsokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) amellett, hogy a szükségtelen segítségre is felhívja a figyelmet.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu