A Soproni Egyetem két kutatója és tudományos partnereik nemzetközileg is kiemelkedő felfedezést tettek a mikrobák által kialakított karbonátstruktúrák (sztromatolitok) fejlődésével kapcsolatban.
BővebbenBioüzemanyagot gyártó üzem építését kezdte meg az OMV Petrom Romániában
Bioüzemanyagot gyártó üzem építését kezdte meg az OMV Petrom a dél-romániai Prahova megyében található Petrobrazi finomítóban - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
BővebbenAM: újabb szakaszhoz ért az agrártámogatások kifizetése, március elején indulnak a 2024. évi egységes kérelmek végkifizetései
A tavaly benyújtott egységes kérelmek után 27 jogcímen 500 milliárd forintot folyósított a Magyar Államkincstár, a végkifizetéseket márciustól ütemesen fogják teljesíteni, összesen még mintegy 300 milliárd forint érkezik a gazdákhoz - mondta a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár Gödöllőn, a II. Gazda Információs Napon az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint.
BővebbenBefejeződött az Energocell Kft. vörösiszap felhasználásával kapcsolatos gyártástechnológiai fejlesztése
Befejeződött az Energocell Kft. Vörösiszap felhasználásával gyártott üveghab granulátum és tábla receptúrájának és gyártástechnológiájának fejlesztése című projektje, amelynek megvalósításához a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési forrásból 142,17 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott - közölte a cég az MTI-vel.
BővebbenA Péterhalmi-erdő megújításának tervét mutatja be a lakosságnak a Pilisi Parkerdő
A Budapest XVIII. kerületében fekvő Péterhalmi erdő megújításának tervéről, az erdőkezelésben alkalmazott eljárásokról szervez tájékoztató programokat a lakosság bevonásával a Pilisi Parkerdő - közölte az erdőgazdaság szóvivője az MTI-vel.
BővebbenKína intézkedéseket tesz az új típusú energiatárolók gyártásának fellendítésére
A kínai hatóságok új akciótervet mutattak be, mellyel az új típusú energiatárolók gyártását, a feltörekvő iparágak és az ország modern ipari rendszerének fejlesztését mozdítanák elő - jelentette a kínai állami média.
BővebbenAz E.ON 3200 fészekkel várja a gólyákat
Az E.ON 3200 fészekkel várja a gólyákat, száz új gólyafészektartóval, a régiek kijavításával, madárbarát hálózati átalakításokkal teszi biztonságosabbá a költést idén is - közölte az E.ON Hungária Csoport az MTI-vel.
BővebbenBefejeződött Ázsia legmélyebb függőleges olajkútjának fúrása Kínában
Kína északnyugati sivatagos részén befejezték Ázsia legmélyebb függőleges olajkútjának fúrását, miután az elérte a több mint tízezer méteres mélységet - jelentette a kínai állami média a kínai nemzeti kőolajipari vállalatra (CNPC) hivatkozva csütörtökön.
BővebbenForma–1-es szakemberek is oktatnak a Széchenyi István Egyetem egyedülálló motorsportmérnök-képzésén
Közép-Európában egyedülálló, angol nyelvű motorsportmérnök mesterszakot indított a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek első évfolyamán tizenegy hallgató kezdte meg a napokban tanulmányait. Az oktatók között több Forma–1-es tapasztalattal rendelkező szakember, illetve az autósport más szakágaiban világbajnoki címekkel rendelkező csapatok mérnökei találhatók.
BővebbenAz Európai Bizottság javaslatot mutatott be a tenger alatti kábelek biztonságának fokozására
Az Európai Bizottság javaslatot mutatott be pénteken a tenger alatti infrastruktúra biztonságának és ellenálló képességének megerősítésére, valamint a megelőzés, a felderítés, a reagálás, a helyreállítás és az elrettentés fokozására.
Bővebben