Budapest legnagyobb közösségi kertjét adta át a Magyar Telekom és a Kortárs Építészeti Központ.
BővebbenAmbiciózus vállalati célok kellenek
Új kezdeményezés született a vállalatok szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére. A WWF partnereivel most 100 vezető vállalatot toboroz, akik tudományos alapokon számítják és tűzik ki szén-dioxid kibocsátási céljaikat!
BővebbenÚj színekben robban a Kingdom of Hegyalja
Egy év kihagyás után ismét leszúrhatják sátraikat a Tokajra érkező fiatalok, ugyanis a Hegyalja júliusban visszatér.
BővebbenKína vízenergia-kapacitása meghaladta a 300 millió kilowattot
Tudósítónk Pekingben az 5. vízenergetikai világkonferencián arról értesült, hogy 2014-ben Kínában a vízenergia-kapacitás meghaladta a 300 millió kilowattot, és ezzel Kína világelsővé lépett elő.
BővebbenA napelemek árának csökkenésével nem tartott lépést a naperőművek bővülése
Annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben felére estek a napelemárak, ennél kisebb ütemben bővülnek a napenergiás termelő egységek - közölte a napenergiás rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó High Six Team Kft. az MTI-vel.
BővebbenTarlós István csatlakozott az államfő klímaváltozás elleni felhívásához
Tarlós István főpolgármester csatlakozott Áder János köztársasági elnöknek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni felhívásához. Budapest főpolgármestere ezt az után közölte újságírókkal, hogy az államfővel hétfő délelőtt megbeszélését folytatott hivatalában.
BővebbenElektromos töltőállomás épült Kapuváron
Több mint huszonnyolcmillió forintból a megye harmadik elektromos töltőállomása nyílt Kapuváron.
BővebbenHasznos információk a 2015 végéig kötelező energetikai auditok elvégzéséhez
A 27/2012 számú Energiahatékonysági Irányelv (EED) szerint a kkv-nak nem minősülő vállalatoknak 2015. december 5-ig, majd azt követően 4 évenként kötelező energetikai auditot készíttetnie.
BővebbenPénzt termelnének a szolár autósztrádák
Amit egy-két évtizeddel ezelőtt még inkább fantasztikus álmodozásnak tartottunk, az mára valósággá vált. Egyre másra születnek az újabb és újabb technológiák, amelyek a többi között napsugárból, tengerek hullámzásából, a szél erejéből állítják elő a számunkra nélkülözhetetlen energiát.
BővebbenÚjabb nagy lépés az ingyen áram felé
Elképesztően jó évek várnak a napelemgyártókra, miután termékeikkel immáron a világ számos részén ugyanannyiért lehet előállítani az áramot, mint a hagyományos erőművekkel. Miközben Magyarország az évtizedes hosszúságú, két gigawattos orosz atombiznisszel bíbelődik, a kínai gyárakból évente tucatszám ömlenek ki a gigawattok.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu