Szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére tettek közzé koncessziós pályázati felhívásokat Ebes, Nádudvar, Nagylengyel nyugati, Újléta, Okány keleti és nyugati területein, továbbá a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására Battonya területén - írja az MTI az NFM-re hivatkozva.
BővebbenIKSZ: nő a szelektíven gyűjtött italos kartondobozok aránya
Évről évre nő Magyarországon a szelektíven gyűjtött italos kartondobozok aránya, tavaly elérte a 22 százalékot az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) számításai szerint.
BővebbenÍgy használja az autóklímát gazdaságosan
Egy forró napon több balesetet előz meg, mint bármely biztonságtechnikai extra. A szó átvitt és valós értelmében is életmentő, ha elromlik, rohanunk a szakértőhöz, pedig a klímát nem csak szerelni, használni is tudni kell.
BővebbenMultimédiás arborétumi színdarabban menti meg a bolygót Futurobi
Világviszonylatban is egyedülálló virtuális szereplővel, Futurobival a főszerepben állítottak színpadra interaktív gyermekdarabot Magyarországon az ország 20 legszebb arborétumát és botanikus kertjét összefogó „Újszerű módszerekkel a zöld jövőért” program részeként.
BővebbenOlcsóbb élet? Így takarékoskodjunk otthonunkban a vízzel!
Bizonyára sokan hallották már egy-egy ötletet, hogyan lehet úgy takarékoskodni egyik legfontosabb erőforrásunkkal, hogy pénztárcánkban is több maradjon. Egy négytagú családnál ez havonta több ezer forintot is jelenthet.
BővebbenHogyan lesz kapzsiság a méltányosságból?
A kávék eladásait akár 13 százalékkal is növelheti a fair trade címke, ezért egyre többen szeretnék látni a termékükön. Az elnyerését övező szabályok amerikai lazítását sok kritika érte.
BővebbenKSH: az uniós középmezőnybe kerültek a háztartási energia hazai árai tavaly
A korábbi dobogós helyről az uniós középmezőnybe kerültek a háztartási energia hazai árai tavaly - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványából.
BővebbenJavul a Duna vízminősége
A környezet védelme, a folyók ökológiai állapotának javítása közös érdek, a nemzet életének alapvető feltétele, és ezért alkotmányos kötelezettség is - mondta az Országgyűlés elnöke pénteken a Ráckevei-Dunaág vízgazdálkodás- és vízminőség-javítási projektjének ünnepélyes nyitórendezvényén, Ráckevén.
BővebbenKétmilliárd forintos beruházásból biomassza- és hulladékkezelő rendszert adtak át
Kétmilliárd forint összköltségvetésű projekt keretében épült biomassza- és hulladékkezelő rendszert adtak át a Geosol Kft. Mátrai Erőmű Ipari Parkban működő üzemében - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
BővebbenSZIN: már több mint hatvanan a kezdő körben
Több mint 60 fellépő neve már publikus az idei SZIN-en, és még legalább ennyi név bejelentése hátra van. A külföldi zenei produkciók között szerepel a brit slágergyáros Example, a tavalyi SZIN közönségszavazáson élen végző Russkaja, de találkozhatunk az ÁRKÁD Party Arénában Franciaország legjobb dj-jével, Quentin Mosimann-el is.
Bővebben