A K&H állatbarát ligetek program indulását támogatják a pénzintézet ügyfelei.
BővebbenTúl a nyolcezredik fiókán
A gyöngybaglyok tekintetében az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. A templomtornyokba és padlásokra kihelyezett 161 költőládából idén 59 db-ot (36,6%) foglaltak el a madarak.
BővebbenVeszélyt jelent a kint élő állatokra a fagy
Az alacsony hőmérséklet számos állatfajra jelentős hatással lehet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban fokozott figyelmet igényelnek - hívta fel a figyelmet Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos csütörtöki közleményében.
BővebbenTöbb száz háziállatot öltek meg a medvék a székelyföldi Kovászna megyében
Jelentős, egymillió lejt (75,7 millió forintot) meghaladó kárt okoztak idén a medvék Kovászna megyében - közölte csütörtökön az Agerpres beszámolója szerint Gheorghe Neagu, a székelyföldi megye környezetvédelmi ügynökségének vezetője.
BővebbenSok jelentkező volt az év madárfotósa 2023 fotópályázaton
A magánszemélyek kezdeményezésére indult, kétfordulós fotópályázatra mintegy 2500 fotó érkezett - közölték a pályázat szervezői az MTI-vel.
BővebbenA természet megújul, ha segítünk, gyorsabban!
A kék vércsék vonulása lassan lecsendesedik.
BővebbenMeg kell védeni a sünöket
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az őszi lombhullás kapcsán a téli álomra húzódó sünök védelmére hívja fel a figyelmet, kiemelve, hogy a kerti munkák során a lombhalmokat és rőzserakásokat ilyenkor csak óvatosan szabad megbolygatni az emlősök érdekében.
BővebbenEgyüttműködik a debreceni állatkert és a kárpátaljai Papilio természet- és környezetvédelmi egyesület
Együttműködési megállapodást kötött a debreceni állatkert (Zoo Debrecen) a kárpátaljai Papilio természet- és környezetvédelmi egyesülettel, a dokumentumot csütörtökön írták alá a cívisvárosban - közölte az állatkert vezetője az MTI-vel.
BővebbenÁllatvédelmi szakmai díjat adtak át
Első alkalommal adták át az állatvédelmi szakmai díjakat az Állatok világnapja alkalmából: az év állatvédő állatorvosa, jogásza, állatkerti szakembere, civile és közéleti személyisége kategóriában tíz díjazott vehetett át elismerést szerdán Budapesten, az Igazságügyi Minisztériumban.
BővebbenElőnyt jelent a munkaerőpiacon, ha egy cég kutyabarát
Bár elvárásként még nem szerepel, de nagyban befolyásolja a gazdik döntését a „kutyabarátság”, abban az esetben, ha két hasonló munkahely között választanak.
Bővebben