Idén a mai napon jött el a túlfogyasztás világnapja. Mindazzal, amit holnaptól év végéig fogyasztunk, már a bolygó tartalékait éljük föl. Itthon egy évben 1,3 Magyarországnyit fogyasztunk, ha pedig mindenki úgy élne, ahogy mi, akkor 1,7 Földre lenne szükségünk. De csak ez az egy van.
BővebbenMelyik a leginkább fenntartható étrend?
Egy új kutatás meglepő következtetésre jutott azt vizsgálva, melyik a leginkább környezetbarát diéta: az eredmények szerint nem a vegán étkezés használja a legkevesebb környezeti erőforrást annak ellenére, hogy követői hajlamosak így gondolni.
BővebbenPénz nélkül gazdagabb, mint valaha
Mark Boyle brit közgazdász 2008-ben egy nem mindennapi kísérletére szánta el magát: felmondott a munkahelyén, megszűntette bankszámláit és a túlzottan anyagias világ helyett a természet felé fordult, hogy kipróbálja, a mai korban lehet-e boldogulni autó, tévé és WC papír nélkül.
BővebbenMegvan a Föld legszennyezettebb városa
Az Egészségügyi Világszervezet egyik tanulmánya szerint Delhi és agglomerációja (vonzáskörzetébe beletartozik a főváros, Újdelhi) jelenleg a világ legszennyezettebb régiója, a talajtól elkezdve egészen a levegőig szinte minden szennyezettségi értéket illetően “vezet”.
BővebbenÉvente 1 millió ember haláláért felelős a szmog csak Kínában
A kínai városok nagyjából egyharmadában nőtt a levegőszennyezettség az idei második negyedévben, éves összehasonlításban - adta hírül csütörtökön a South China Morning Post című hongkongi lap a Greenpeace nemzetközi természetvédelmi és környezetvédelmi szervezet jelentésére hivatkozva.
BővebbenREKORD! 50 millió fát ültettek egy nap alatt Indiában
A világrekordok többsége legjobb esetben is inkább csak vicces, mint hasznos. Nem így a mostani! A Guiness is hitelesítette: 49,3 millió fát ültettek Indiában egyetlen nap alatt.
BővebbenNormálisak ezek a csehek? Ahelyett, hogy kivágnák a fákat, több mint 200! új parkot hoznak létre Prágában
A cseh főváros közelmúltban elfogadott új fejlesztési terve szerint több mint 200 új parkot terveznek létrehozni Prágában.
BővebbenAz állatvédők kedvence lesz a bőr, ami ananászból van
A bőr viselése nem csak az állatok védelme miatt okoz problémát sok embernek, de a feldolgozás folyamata is súlyosan károsítja a környezetet. Épp ideje volt már egy zöld alternatívának.
Bővebben„Úsznak” a szemétben a tengerek
Itt a nyár és leginkább arról szólnak a hírek, hogyan tudunk védekezni a leégés, a káros napsugarak ellen. Arról nem igazán esik szó, hogy tudjuk megvédeni a környezetünket a nyaralás alatt.
BővebbenFinom és szép ebéd a kukából. Ön megenné?
Nem tudjuk, milyen ételeket lehet találni a magyar kukákban, de az amerikaiak tényleg elképesztő dolgokat dobnak ki.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu