Kilenc önkormányzat a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság konzorciumi vezetésével komplex ökoturisztikai fejlesztést valósít meg a Fertő-tájon és az Alpokalján 385 millió forintos beruházással - közölte Fersch Attila, az igazgatóság helyettes vezetője az MTI-vel.
BővebbenEltöröltetné a környezetvédelmi díjat a Baromfi Terméktanács
A százezer forintos éves környezetvédelmi hatósági felügyeleti díj eltörlését szorgalmazza a Baromfi Terméktanács (BTT) - közölte a szervezet honlapján.
BővebbenKevesebb lesz a szőlő Tokaj-Hegyalján
A kedvezőtlen időjárás miatt kevesebb szőlő terem az idén a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, a felvásárlási árak viszont emelkednek. A korai fajták szüretelése szeptember 20-án kezdődik a térségben - mondta Kiss István, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.
BővebbenMegkezdődik az őszi apasztó vízeresztés a Balatonból
A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság péntek délután megnyitja a siófoki zsilipet annak érdekében, hogy levezesse a Balatonból a többletvizet - tájékoztatta Csonki István igazgató az MTI-t.
BővebbenRohamosan nő a fényszennyezés
A közvilágításra vonatkozó szabályozás gátat szabhatna a zavaró fények és így a fényszennyezés rohamos növekedésének - állítják szakemberek, akik szeretnék elérni, hogy a parlament mielőbb fogadja el a zavaró fényeket korlátozó közvilágítási törvényt.
BővebbenTöbb mint negyven éve plutónium sugároz Grönland egyes részein
Több mint negyven évvel azután, hogy egy négy atomrobbanófejjel felszerelt amerikai bombázó lezuhant Grönlandon, a sziget egyes részei még mindig rendkívül mérgező plutónium-sugárzásnak vannak kitéve.
BővebbenFelfüggesztette a Greenpeace a grönlandi olajkút bojkottját
Több mint 40 óra után felfüggesztette a Greenpeace egy Grönland partjainál működő tengeri olajfúró állomás bojkottját.
BővebbenTöbb mint hétmilliárd forint támogatást kapnak az erdészetek
Összesen mintegy 6.400 darab kérelemre csaknem 7,4 milliárd forint támogatást ítéltek meg öt erdészeti jogcím esetében. A támogatások folyósítását még az idén megkezdik, amelynek forrása a nemzeti és az uniós keretből is biztosított - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az MTI-vel.
BővebbenÚjabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói-öbölben
Újabb tengeri olajfúró torony robbant fel csütörtökön a Mexikói-öbölben.
BővebbenMilliókat keresett az izlandi hamufelhőn a svájci vasút
Milliókat keresett Svájc nemzeti vasúttársasága az áprilisi izlandi vulkánkitörésen.
Bővebben