Több mint 137 millió forintos uniós támogatással rendezik a Sárkánylyuk nevű vízmosásrendszert a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúl községben; a 161,6 millió forintos projekt keretében az útként is funkcionáló dombvidéki vízmosásokat szilárd burkolattal látják el , az utakat szegélyező meredek löszfalakat pedig terméskő támfallal erősítik meg - mondta Schmiedt Henrik polgármester az MTI-nek hétfőn.
BővebbenTöbb mint három százalékkal csökkent az erdők mérete 2000 és 2005 között
A világ erdőségeinek területe 3,1 százalékkal csökkent 2000 és 2005 között. Ennek egyharmadát az északi erdők teszik ki, ezt követik a trópusi vidékek erdőségei - áll egy hétfőn publikált tanulmányban, amely műholdas megfigyelések alapján készült.
BővebbenAlternatív energiaforrások segíthetik a tanyák fennmaradását
Egyedülálló mintagazdaság épül Mórahalmon.
BővebbenJövőbe vezető megoldások az alternatív hajtású járművek versenyén
Véget ért az V. Széchenyi Futam.
BővebbenAudi: a magyar autótulajdonosok még nem környezettudatosak
A magyarországi gépjárműpiacon egyelőre nincs igény a környezettudatos technológiákat alkalmazó modellekre, a vevők nem hajlandók külön fizetni olyan extrákért, amelyek az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás szolgálják - mondta Mátrabérci Sándor, a Porsche Hungaria Audi márkaigazgatója újságíróknak Győrben.
BővebbenKörnyezetszennyezési riport alkotói nyerték a Daniel Pearl-díjat
Több európai ország újságíróinak közös riportja nyerte el a nemzetközi tényfeltáró műfaj alkotóit elismerő Daniel Pearl-díjat.
BővebbenKörnyezetvédelmi tárca helyett, reális környezetvédelmet!
A reális zöldek szerint hazánk környezeti állapotában bekövetkezett romlás folyamatának a megállításához, a folyamat megfordításához az szükséges, hogy a környezetvédelem magasztos eszmeisége minden nap, minden honfitársunknál, a törvényhozásban és a végrehajtó hatalom valamennyi szereplőjénél jelen legyen.
BővebbenA chilei földrengés elrettentette a turistákat
A santiagói Szépművészeti Múzeum márványlépcsőjére leesett ugyan egy párkány a februári chilei földrengés következtében, ám bent a szobrok szilárdan állnak a teljesen sértetlen üvegkupola alatt.
BővebbenMagyarország továbbra is ellenzi a ciántechnológiát
Magyarország továbbra is ellenzi a ciántechnológiát alkalmazó eljárással folytatott bányászatot, amelynek nagyobbak a veszélyei mint a várt haszna.
BővebbenFöld napja: szemétgyűjtés, virágültetés, izzócsere és zöld programok országszerte
Önkéntes hulladékgyűjtéssel tisztultak meg az országos közúthálózat útjai, Budapesten, a Wekerletelepen élőknek energiatakarékos izzócsere-programot indítottak csütörtökön a Föld napja alkalmából.
Bővebben