Az ár- és belvízi védekezésre eddig lekötött 824 millió forinton túl további 1 milliárd 5 millió forint állami forrás elkülönítését kezdeményezi majd a szerdai kormányülésen Szabó Imre környezetvédelmi miniszter.
BővebbenSzennyvíz- és belvízelvezetési pályázatok zalai nyerteseiről döntöttek
Közel félmilliárd forintos támogatást nyert három zalai település szennyvíz- és belvízelvezetésre - a döntésről Baracskai József, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagja beszélt kedden, a zalai Becsvölgyén.
BővebbenSzaló Péter a Duna-stratégiáról: fontos a kohézió megteremtése
Az európai Duna-stratégiában az egyik legfontosabb szempont a területi kohézió megteremtése - mondta Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium területfejlesztési szakállamtitkára.
BővebbenMegérkezett az első gólya
Megérkezett idén az első gólya az országba, ezúttal is a Veszprém megyei Tüskevár községbe - tájékoztatta ifj. Vasuta Gábor amatőr madármegfigyelő, természetfotós kedden az MTI-t.
BővebbenJól vannak a szerb határon lefoglalt díszmadarak
A körülményekhez képest jól van az a közel négyszáz Afrikából származó díszmadár, melyet Bácsalmás közelében foglaltak le a határrendészek a hétvégén – közölte Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója kedden a csongrádi megyeszékhelyen.
BővebbenAlgaevő halakkal tisztítják meg a kínai Taihu tavat
Algaevő fehér busákat engednek Kína harmadik legnagyobb édesvízi tavába, a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartományi Taihuba - jelentette hétfőn a Hszinhua hírügynökség.
BővebbenMegújul a füvészkerti Pálmaház
Megújul a Pálmaház, mivel két újabb uniós pályázatot is megnyert az ELTE Füvészkert.
BővebbenÖkomajort terveznek baranyai állatvédők
Új fejlesztéseket tervez a Misina Egyesület pécs-somogyi telephelyén, a távlati cél egy ökomajor kialakítása; az elképzelést a nagy vízköltség motiválta - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
BővebbenMár nem folyik tisztítatlan szennyvíz a Dunába
Csütörtök óta nem folyik tisztítatlan szennyvíz a Dunába Budapesten, az ezt biztosító ÉlőDuna Projekt 428,7 millió euróba került - hangzott el a csepeli Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep tesztüzeme félideje alkalmából tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
BővebbenAlkotmánybíróságnál támadják meg a zöldkártya-rendeletet
Alkotmánybírósághoz fordul és polgári peres eljárás útján kártérítést követelne az államtól az idén február 17.-én megalakult Zöldkártyások Érdekvédelmi Egyesülete (ZÉE), amely szerint egy az idei év kezdetén bevezetett rendelet ellehetetleníti a környezetvédelmi felülvizsgálatot végző vállalkozásokat - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
Bővebben