„Olyan forradalom ez, mint az elektromosság megjelenése, csak még annál is mélyrehatóbb” – hangzott el a Széchenyi István Egyetem Spinoff Klubjának évadnyitó pódiumbeszélgetésén, ahol a mesterséges intelligencia (MI) üzleti felhasználási lehetőségeit vitatták meg a technológiával foglalkozó szakemberek.
BővebbenIdén megközelítőleg 15 ezer új lakás épülhet és 180 ezret újíthatnak fel
Nagyságrendileg 20 ezer új építésű lakóingatlan áll kivitelezés alatt, amiből a mostani szerződésekből kiindulva az idén megközelítőleg 15 ezer készülhet el, ezzel párhuzamosan 180 ezer lakást újíthatnak fel - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
BővebbenSzáznyolcvan csapat veszt részt az idei egyetemi startup-programban
A most induló második félévben mintegy 180 egyetemi startup-projekt indulhat el a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) több mint fél milliárd forintos támogatásával a Hungarian Startup University Program (HSUP)elnevezésű programban.
BővebbenBKV: hatékonyabbá vált a nagykörúti villamosok áramellátása
Nyolc modern, az eddigieknél jobb hatásfokú és zajszigetelt transzformátor látja el ezentúl árammal a 4-es, 6-os villamosvonal egyik szakaszát, illetve több trolibuszvonalat, miután a BKV új, korszerű berendezésekre cserélte a VII. kerületi Kertész utcában lévő áramátalakító transzformátorait - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.
BővebbenHamarosan tavaszi menetrend szerint jár a gemenci erdei vasút
Március 15-től tavaszi menetrend szerint közlekednek az erdei vasút járatai a gemenci erdőben, és a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is teljes szolgáltatással várja látogatókat a nemzeti ünnepen - közölte a Gemenc Zrt. kedden az MTI-vel.
BővebbenA csok kivezetésének híre fellendítette a lakáspiacot
A csok tavalyi kivezetése miatt tapasztalt "kapuzárási pánik" jelentős lendületet adott az idei év elején is a lakáspiacnak - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
BővebbenSzakmai összefogás jött létre a magyar lakásállomány megújításáért
Széles körű szakmai összefogással javaslatcsomag készült a magyar lakásállomány megújítására, amely hozzájárulhat a magyarok életminőségének és az ország energiafüggetlenségének növeléséhez is - tájékoztatta az Egyensúly Intézet pénteken közleményben az MTI-t.
BővebbenRaisz Anikó lett az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésének alelnöke
Raisz Anikót az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlése alelnökévé választották - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-t közleményben pénteken.
BővebbenEljött a mikrogrid ideje – Saját hálózat biztosíthatja a fenntartható, stabil energiaellátást
Bemutatkozik a jövő energiaellátásának alapegysége: intelligens energiagazdálkodási megoldással az áramhálózattól részben független, költséghatékony villamos rendszerek alakíthatóak ki.
Bővebben270 millió eurós árvízvédelmi projektbe kezdett a bécsi csatornázási művek
Történetének legnagyobb csatornaépítési projektjébe kezdett a napokban a bécsi csatornázási művek, a Wien Kanal. Kilenc kilométerrel meghosszabbítják a Wienfluss alatt futó Wiental Kanalt, hogy villámárvizek esetén is környezetbarát módon tudják elvezetni a hirtelen lezúduló csapadékvizet. A 270 millió eurós beruházás 2027-re készül el.
Bővebben