Újrahasznosítani, újratervezni és újra beleszeretni. Ez az új, fiatalos divatmárka, a My Only One mottója, mely nemrég indította útjára környezetbarát termékeit a londoni TopShop-ban.
BővebbenKülönleges lámpák használt tintapatronokból
A tintapatronok veszélyes e-hulladéknak számítanak, mégis külön gyűjtő híján leginkább az általános szemét között kötnek ki.
BővebbenHamarosan megkezdi működését a Szakoly melletti biomassza erőmű
Várhatóan szeptember elején kezdi működését a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly melletti biomassza erőmű, az augusztus végén záruló próbaüzem már zajlik.
BővebbenOroszország nem csatlakozik a nemzetközi Energia Chartához
Oroszország lemondott arról, hogy csatlakozzon a nemzetközi Energia Chartához. Az erről szóló értesítést az orosz külügyminisztérium a portugál kormánynak címezte, a rendelkezést Vlagyimir Putyin orosz kormányfő írta alá.
BővebbenPohárcserével az éghajlatváltozás ellen
A zöldtárca az „Egy mozdulat” program részeként a Bánkitó Fesztiválon ma elindította a pohárcsere-program akcióját, amely a fesztiválok környezetterhelését hivatott csökkenteni. Az akció a fesztiválozók figyelmét is fel szeretné hívni a hulladékcsökkentés és a környezetvédelem fontosságára.
BővebbenFelgyorsult az erdőirtás az amazonasi esőerdőkben
Négyszer nagyobb mértékű volt az erdőirtás az amazonasi esőerdőkben júniusban, mint az azt megelőző hónapban - vált ismertté a kedden közzétett hivatalos adatokból.
BővebbenKutatócsoport tanulmányozza a csendes-óceáni „szeméttengert”
Kaliforniai tengerbiológusok tanulmányozzák a Csendes-óceán Kalifornia és Hawaii-szigetek közötti részének felszínén lebegő, műanyaghulladékokból álló, több száz négyzetkilométer hosszan szétterülő szeméttakarót.
BővebbenAz ENSZ és a Google együttműködése
Az ENSZ éghajlatváltozási titkársága együttműködik a Google néhány munkatársával egy, az üvegházhatást okozó gázokat bemutató térkép megalkotása érdekében.
BővebbenA magyarok 6%-a fizetne többet a kisebb környezeti terhelés érdekében
Ár versus környezeti terhelés, komoly dilemma, a magyar válaszadók 71 százalékának mindkét tényező hasonlóan fontos, derült ki a Whirlpool környezettudatosság kutatásából.
BővebbenKulcsi szélerőmű – videó
Magyarországon a szélenergia kihasználása egyelőre minimális. De nem is eredhetünk Németország vagy a szélenergia hasznosításában élen járó Dánia nyomába. Hazánk ugyanis a Kárpát-medence hatása miatt kevésbé szeles, mint Nyugat-Európa tenger parti országai.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu