Megegyezés jött létre a Nemzeti Földalappal (NFA) a vörösiszappal elöntött termőföldek állami tulajdonba kerüléséről, vagy csereföld felajánlásáról - mondta Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja az MTI-nek csütörtökön.
BővebbenIszapömlés – Szlovák segítség a kárfelszámoláshoz
Szlovákok is segítséget nyújtanak a vörösiszappal elöntött ajkai térség mezőgazdasági területeinek .
BővebbenIszapömlés – Nyomon követik a katasztrófában érintettek egészségi állapotát
A tervek szerint öt éven keresztül fogják nyomon követni azoknak az egészségi állapotát, akik bármilyen formában érintettek voltak a vörösiszap-katasztrófában - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi helyettes államtitkára csütörtökön újságíróknak.
BővebbenSzuperolcsó cipőt tesztel az Adidas
Szuperolcsó cipőt tesztel Bangladesben az Adidas, az átszámítva alig 300 forintos lábbeli első szériáját néhány nap alatt elkapkodták a koldusszegény országban.
BővebbenSzennyvízcsatorna-beruházás indul Füzesgyarmaton
Uniós és hazai forrásból összesen 1,87 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Békés megyei Füzesgyarmat önkormányzata, így teljesen kiépítik a városban a szennyvízcsatorna-hálózatot - közölte a város polgármestere kedden az MTI-vel.
BővebbenIszapömlés – Devecserben egyeztet a jogi munkacsoport
Devecserben folytatja a munkát a Belügyminisztérium által kijelölt jogászcsoport, miután kedden Kolontáron befejezték a lakossággal folytatott egyeztetést - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka szerdán az MTI-vel.
BővebbenIszapömlés – Légtisztítókat telepítettek a devecseri iskolába
Légtisztító berendezéseket telepítettek a gyerekek egészségének védelmére a devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskolába.
BővebbenIszapömlés – Koncertek, pénzadomány és labirintus látogatás a károsultakért
A Kanadai Egyesült Magyar Alap pénzadományt, a Budavári Labirintus a szombati jegyárbevételt ajánlotta fel a vörösiszap károsultak megsegítésére, de jótékonysági koncerteket is tartanak.
BővebbenIszapömlés – Felmérés: a lakosság több mint fele segített
A 18-64 évesek nagy többsége szerint az emberek maximálisan összefogtak a vörösiszap-károsultak megsegítésére, az adakozók elsősorban emeltdíjas telefonhívással és tárgyi adományokkal támogatták a bajbajutottakat - derül ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből.
BővebbenIszapömlés – Új tagja van a kármentő alapot felügyelőbizottságnak
Megváltozott a kármentő alapot felügyelőbizottság összetétele: a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság Dégi Zoltán helyett Vallerné Fuith Anikót választotta a háromtagú felügyelő bizottságába - közölte a kormánybiztos szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Bővebben