Hongkongból indult és oda is érkezett vissza az a nyomkövetővel felszerelt vadkacsa, amely az Északi-sarkvidék érintésével mintegy tizenkétezer kilométeres körutat tett meg az elmúlt évben, és ezzel rendkívül értékes új információkat szolgáltatott a szakembereknek a madarak vándorlásával kapcsolatban.
BővebbenNem a jegyző dolga a vörösiszap-tározók ellenőrzése
„A vörösiszap-lerakással ártalmatlanítható a hulladék”, a hulladéklerakó létesítéséhez pedig egységes környezethasználati engedélyre van szükség, mondta ki a közelmúltban hozott jogerős végzésében a Fővárosi Ítélőtábla - írta a Népszabadság.
BővebbenLuxuscipő készül a mérgező varangy bőréből Ausztráliában
Divatcikké válhat a mérgező aga-varangy (Bufo marinus), amelyet az 1930-as években honosítottak meg Ausztráliában és azóta úgy elszaporodott az ötödik földrészen, hogy már a krokodilállományt is veszélyezteti. Egy testvérpár kezdeményezésére az ártalmas kétéltű bőrét luxuscipők előállítására használják fel.
BővebbenIszapömlés – Iskolabuszt ajándékozott Devecsernek a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány
Iskolabuszként egy kilencszemélyes kisbuszt vásárolt a devecseri önkormányzatnak a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány (NSA) a négy nagy segélyszervezet - a Katolikus Karitász, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet - közreműködésével.
BővebbenÓriás pink csigák lepik el Miamit – az újrahasznosítás jegyében
Ha csigák öntik el a kertet, annak – az étterem-beszállítókon kívül – általában senki nem örül.
BővebbenAutógyár-fellegvárból a közösségi kertek fellegvára – A Detroit-story
A valaha autógyár-fellegvárnak számító Detroit (vagy “Motor City”) sajátos és mintaértékű módon válaszol a várost érintő drasztikus népességcsökkenésre (számokat ld. alább): az elhagyott telkeken a helyi lakosságot ellátó és tápláló, zöldség- és gyümölcstermesztésre alkalmas közösségi kertek, farmok “nőnek ki a földből”.
BővebbenBiodiverzitással foglalkozó új ENSZ-szerv alakul
Az ENSZ Közgyűlése jóváhagyta a világszervezet biodiverzitással foglalkozó új szervének megalakítását, mely a tervek szerint hasonló szerepet tölt majd be, mint az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC).
BővebbenA felmelegedés összefügg a hideg telekkel Európában
Jelentős mértékű összefüggés mutatkozik az éghajlat felmelegedése és az utóbbi évtizedben Európában beköszöntő hideg telek között - állítják tudósok.
BővebbenSzigorítja az EU a vegyi anyagokkal kapcsolatos balesetekre vonatkozó szabályozását
Bemutatta az Európai Bizottság kedden azt a tervezetet, amelyet a vegyi anyagok jelenlétében bekövetkező súlyos balesetek megelőzését szolgáló szabályozás javítására dolgozott ki.
BővebbenKutyák és macskák bőréből készült tárgyak ellen tiltakoznak Kínában
Kutyák és macskák bőréből készült ezernyi tárgy került internetes forgalomba Kínában, állatvédők heves tiltakozását kiváltva - számolt be kedden a Shanghai Daily című napilap.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu