Ma mutatták be a Shell Eco-marathon Europe 2010 versenyen induló három magyar csapatot.
BővebbenAszály okozhatta a birodalom bukását
Aszály okozhatta 1644-ben a Ming-dinasztia bukását Kínában - állítják amerikai kutatók, akik ősi faminták ezreit vizsgálták meg, hogy feltérképezzék Ázsia múltbéli éghajlatát.
BővebbenRendezik a vízmosásrendszert Nyúl községben uniós támogatással
Több mint 137 millió forintos uniós támogatással rendezik a Sárkánylyuk nevű vízmosásrendszert a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúl községben; a 161,6 millió forintos projekt keretében az útként is funkcionáló dombvidéki vízmosásokat szilárd burkolattal látják el , az utakat szegélyező meredek löszfalakat pedig terméskő támfallal erősítik meg - mondta Schmiedt Henrik polgármester az MTI-nek hétfőn.
BővebbenTöbb mint három százalékkal csökkent az erdők mérete 2000 és 2005 között
A világ erdőségeinek területe 3,1 százalékkal csökkent 2000 és 2005 között. Ennek egyharmadát az északi erdők teszik ki, ezt követik a trópusi vidékek erdőségei - áll egy hétfőn publikált tanulmányban, amely műholdas megfigyelések alapján készült.
BővebbenRekordsebességű mélytengeri áramlatot fedeztek fel a Déli-sarkvidék közelében
Az eddig ismert legnagyobb sebességű mélytengeri áramlatra találtak rá a kutatók a Déli-sarkvidék közelében. Az új felfedezés segíti a szakembereket abban, hogy figyelemmel kísérjék a klímaváltozás óceánokra gyakorolt hatását.
BővebbenAlternatív energiaforrások segíthetik a tanyák fennmaradását
Egyedülálló mintagazdaság épül Mórahalmon.
BővebbenJövőbe vezető megoldások az alternatív hajtású járművek versenyén
Véget ért az V. Széchenyi Futam.
BővebbenMélynyomó, kicsit másképp
Amikor házi audio rendszerről beszélünk, akkor a zenehallgatás élményének legfontosabb része nem más, mint a mélynyomó.
BővebbenGének is befolyásolják a dohányzástól való függést
A dohányzás elkezdését és a függővé válást jelentős mértékben befolyásolhatják a gének is - jelezte három tanulmány, melyeket a Nature Genetics című szakfolyóirat online kiadásában vasárnap tettek közzé.
BővebbenAudi: a magyar autótulajdonosok még nem környezettudatosak
A magyarországi gépjárműpiacon egyelőre nincs igény a környezettudatos technológiákat alkalmazó modellekre, a vevők nem hajlandók külön fizetni olyan extrákért, amelyek az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás szolgálják - mondta Mátrabérci Sándor, a Porsche Hungaria Audi márkaigazgatója újságíróknak Győrben.
Bővebben