A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló civil szervezetek pályázhatnak - közölte a szaktárca hétfőn a kormányzati hírportálon.
BővebbenA több százból csak tíz állatkínzó végzi itthon börtönben
Állatkínzás miatt évente 200-250 eljárás indul a bíróságokon, és átlagosan tíz vádlott kap letöltendő börtönbüntetést ilyen bűncselekményért – írja hétfői számában a Magyar Idők.
BővebbenFeleennyit is fogyaszthatnának a repülők
A NASA legújabb kutatásának eredményei szerint az új technológiákkal a mai felére csökkenthető a repülőgépek kerozin-fogyasztása, 75 százalékkal mérséklődhet a károsanyag-kibocsátás és nyolcadára a zajszennyezés.
BővebbenIngyenes mobilalkalmazás mutatja meg az ételek, italok cukortartalmát
Ingyenes mobilalkalmazás használatára buzdítja az Angol Közegészségügyi Szolgálat (PHE) a szülőket: az applikáció a termék vonalkódját leolvasva grafikán mutatja meg, hány kockányi a cukortartalma.
BővebbenElfogyhat a kávé – és ez a legkisebb baj
A fogyasztók hamarosan érezni fogják, hogy az éghajlatváltozás kíméletlen hatásai nem csak az időjárásban mutatkoznak meg, hanem a szupermarketek polcain is az egyes termékek (mint például a kávé vagy a narancs) elérhetőségének és árának megváltozásában is – mondja a WWF jelentése. Egyes termelő országok számár drámai következményekkel jár majd a változás.
BővebbenTokajból kitiltanák a PET-palackot
Az önkormányzat kitiltja Tokajból a PET-palackokat, azaz tilos lesz ilyesmiből bort árulni, írja az Észak-Magyarország.
BővebbenWWF rövidfilm a hópárducokról
A nepáli Kancsendzönga Természetvédelmi Területen forgatott felvételek a WWF egyik fajvédelmi küldetését kísérik nyomon.
BővebbenBörtön járhat a szatyorért
Sajnos már elképzelni is nehéz, de lehet élni műanyag zacskók nélkül is. Van, ahol súlyos büntetéssel nyomatékosítják: némely dolgokról le kell mondanunk a környezet érdekében.
BővebbenFizetsz vagy mosogatsz?
Egy-egy magasabb éttermi számla láttán szokás azon humorizálni, hogy inkább maradunk mosogatni. Az amerikai énekes, Jon Bon Jovi éttermében éppen erre van lehetőség.
BővebbenRomániából jöhet a génmnipulált mag
Az EU márciusban hagyta jóvá a kilépési (opt-out) lehetőséget a tagállamok számára: a nemzeti kormányok hatáskörébe tolva a végső döntést, hogy ellenálljanak a génmódosított élelmiszernövények hódításának, még akkor is ha eggyes GMO-vetőmagokat időközben uniós szinten engedélyeznek. A 28 tagállam közül 19 élt a lehetőséggel.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu