Átszoktatná lakóit Velence a palackozott ásványvízről a csapvízre.
BővebbenVeszélyes hulladékokat megsemmisítő új berendezés működik a veszprémi kórházban
Magyar fejlesztésű, új berendezés tesztelését végzik tíz hete a veszprémi megyei kórházban; a kukányi méretű sterilizáló és aprítókészülék a veszélyes hulladékok helybeni megsemmisítésére szolgál.
BővebbenTöbb ezer tonna hulladékot emeltek ki a Jangcéból a Három Szoros-gátnál
Közel négyezer tonna hulladékot emeltek ki munkások a Jangce folyóból a kínai Három Szoros-gátnál, mert a felgyülemlett szemét azzal fenyegetett, hogy eltömíti a gigantikus erőművet.
BővebbenBerlusconi szerint megállapodás született a nápolyi szemétválság megoldásáról
Silvio Berlusconi olasz kormányfő megállapodásra jutott a Nápolyt és környékét sújtó szemétválság megoldásáról az érintett települések polgármestereivel.
BővebbenTiszta helyzetet akarnak a koordináló szervezetek
A hazánk területén keletkező hulladékok újrahasznosítását koordináló húsz nonprofit szervezet közös közleményben kívánja eloszlatni az országos hulladékgazdálkodási rendszerről kialakult tévhiteket.
BővebbenHallgatói összefogás a debreceni Nagyerdő tisztaságáért
A Nagyerdő megtisztításáért fogott össze a Debreceni Egyetem (DE) és a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola mintegy 130 hallgatója: egész napos akciójuk során csaknem 10 köbméter szeméttől szabadították meg a természetvédelmi területet.
BővebbenA SPAR visszaveszi, amit a természet nem tud!
A hulladékkezelés területén, élenjáró SPAR Csoport már több, hatékony és jövőbe mutató megoldást vezetett be az elmúlt években. Az üzletlánc az ország összes INTERSPAR áruházában gyűjtőpontokat helyezett el, amelyekkel lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy ott kulturált keretek között, szelektálva leadhassák az elektronikai hulladékokat.
BővebbenHalasztják az új nápolyi szemétlerakó megnyitását, de a tüntetések folytatódnak
Az olasz kormány a hét végén felajánlotta, hogy elhalasztja a Nápoly közelében elkészült új szemétlerakó megnyitását, a hetek óta tiltakozó helybéliek azonban elégtelennek tartják a javaslatot, miközben a hulladékhegyek tovább nőnek Nápoly és a környező városok utcáin.
BővebbenNápoly utcáin 850 tonnányi szemét vár elszállításra
Óráról órára rosszabbodik a helyzet Nápolyban, a város utcáin már 850 tonnányi szemét halmozódott föl - hívta fel a közvélemény figyelmét kedden Paolo Giacomelli, Nápoly közegészségügyért felelős tanácsosa. Rosa Iervolino Russo polgármester hétfőn levélben kért segítséget Silvio Berlusconi miniszterelnöktől és az illetékes államtitkártól, választ azonban nem kapott.
BővebbenKörnyezetvédelem – komoly játék: véget ért az Újrahasznosítási Hónap
Hetedszer rendezték meg az újrahasznosítás leghosszabb hazai rendezvénysorozatát, az Újrahasznosítási Hónapot.
Bővebben