Megnyílt a 38. Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállítás szerdán Budapesten, a Hungexpo vásárközpontban 20 ország közel 550 kiállítója mutatkozik be április 3-7. között.
BővebbenMájustól folytatódik a konvektorcsere-program
Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja.
BővebbenNapenergia Magyarországon: előretörés volt 2018-ban
A hazai villamosenergia-fogyasztás 0,8%-kal emelkedett 2018-ban, és az év során a korábbi rendszerterhelési csúcs is több alkalommal megdőlt – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2018. évi villamosenergia-piaci folyamatokról szóló jelentéséből.
BővebbenEnergiatárolókat kell építenie az uniónak, ha versenyben akar maradni
Az Európai Uniónak energia- és éghajlat-politikai céljainak eléréséhez javítania kell energiatárolási kapacitásán - közölte az Európai Számvevőszék az energiatárolási technológiák terén jelentkező nehézségeket összegző tájékoztatójában.
BővebbenMegújul a tiszalöki vízerőmű
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig) közös projektjének keretében megkezdődött a tiszalöki vízlépcső és hajózsilip rekonstrukciója - közölte a miskolci székhelyű Émvizig az MTI-vel.
BővebbenTiszta energia minden európainak
Az energia, mint piaci ágazat nagy jelentőséggel bír: a háztartások éves kiadásainak 6%-át adja, illetve az energiaárak befolyásolják a teljes gazdaságot, valamint cirka 90.000 vállalkozás és 2,2 millió fős munkaerőállomány épül rá.
BővebbenHogyan lehetne “zöldíteni” a gázt?
Magyarország az összes energiafelhasználása több mint egyharmadát földgázból elégíti ki, folynak kísérletek azzal kapcsolatban, hogyan lehetne "zöldíteni" a gázt - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
BővebbenOlvasgasson paksi atomerőmű szerződést – nyilvánosak az iratok
A Paks II. Zrt. közzétette honlapján a paksi atomerőmű kapacitásfenntartó beruházására vonatkozó fővállalkozói szerződést.
BővebbenA Föld órája – Ma este számos nagyváros, intézmény és vállalat fényeit lekapcsolják
Ma este, magyar idő szerint 20.30-kor számos nagyváros, intézmény és vállalat fényeit, valamint Budapest több ikonikus épületének díszkivilágítását lekapcsolják a Föld órája mozgalomhoz csatlakozva.
BővebbenRekordszámú magyar nevezés a régió legnagyobb energetikai startup versenyére
Minden eddiginél több, 27 magyar startup jelentkezett a kelet-közép-európai régió legnagyobb energetikai startup versenyére, a PowerUp! megmérettetésen a régió 24 országának közel 300 startup vállalkozása vesz részt - közölte az MTI-vel a versenyt szervező InnoEnergy csütörtökön.
Bővebben