Szerdán az interneten szétküldött nyílt levélben kért választ Orbán Viktor miniszterelnöktől Kiss Gábor, a NÁD MPS-H Kft. ügyvezetője, aki évek óta szorgalmazza egy energianád program beindítását. Egyebek közt azt kérdezte, miért nem kell az országnak 70-80 ezer új munkahely.
BővebbenÉpülhet az óriásduzzasztó az Amazonason
A brazil környezetvédelmi hatóság szerdán megadta az engedélyt az Amazonason létesítendő gigantikus méretű Belo Monte vízi erőmű építéséhez.
BővebbenMegújuló energiaforrások a tátrai menedékházakban
Napelemekkel és mini vízerőművekkel termelnek villanyáramot a Magas-Tátra több menedékházában.
BővebbenMelyik fűtési rendszert válasszuk passzívházhoz?
Hohó, mondhatja néhány olvasó – aki előtanulmányokat folytatott már az interneten – egy passzívházba kell fűtés? Sajnos igen, a hazai éghajlat mellett mindenképpen. Egy nem lakott passzívházban a fagymentesen tartáshoz valóban nem szükséges fűtés, ebben is jelentősen különbözik egy hagyományos építésű háztól.
BővebbenNorvég támogatással épült biogáz üzemet avattak Kecskeméten
A ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviseli az az új, a Norvég Alap támogatásával felépült biogáz-üzem, mely a térség mezőgazdasági, valamint konzerv- és élelmiszeripari melléktermékeinek feldolgozásával állít elő villamos- és hőenergiát - közölte a beruházást megvalósító Agrowatt Környezetvédelmi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Kecskemét-Kispáiban, a létesítmény ünnepélyes átadásán.
BővebbenNémetország 2022-ig bezárja atomerőműveit
Németország legkésőbb 2022-ig bezárja atomerőműveit. Ezt határozta el hétfő hajnalig tartó ülésén a német kormány.
BővebbenEz a városrész megváltoztat mindent
Ha a rendkívüli tervezésű ResilienCity létrejön, 2035-ben az otthont adó Boston lehetne az egyik legérdekesebb és legzöldebb városi élőhely a Földön.
BővebbenA vulkán gyomrában a stadion
Mexikó egyik városában átadták az immár 6 éve készülő vulkán alakú futballstadiont.
BővebbenKína óriási léptekkel halad a megújuló energia hasznosításban
Kína bejelentette, hogy a következő évtizedben meg kívánja kétszerezni a napenergia előállítást, ahelyett, hogy a nukleáris energiára koncentrálna. Az ország célkitűzése 2020-ra, hogy az össz energiakapacitásból 50 gigawattot a megújuló energiából állítsanak elő.
BővebbenAzték ötletek a jövő megoldását jelenthetik
A német központú Arphenotype építészeti iroda munkatársa, Dietmar Koering újabb utópisztikus, környezetbe olvadó tervezettel állt elő, mely nem más, mint egy vízen lebegő permakultúra.
Bővebben