A 2011. március 11-én történt, és azóta is tartó katasztrófa sajnos megköveteli, hogy ne csak lokálisan, Japánban, hanem globális szinten is felmérjük a károkat. A gazdaságban már az eset első napján is érezhető volt egy kis megingás, a nukleáris válság pedig továbbra is tisztázatlannak tűnik.
BővebbenAtomenergia: mellette és ellene
Az atomenergia olyan, mint a repülőgép: ha baj van, akkor többnyire nagy baj van, miközben a többi közlekedési eszköz csakúgy, mint az energiaforrások többsége "csak" apránként, de minden nap szedi áldozatait.
BővebbenA német környezetvédők az atomenergiáról való mielőbbi lemondást sürgetik
A fukusimai erőműbaleset után egyre élesebb a vita Németországban az atomerőművek jövőjéről és az atomenergia alkalmazásáról. A környezetvédő Zöldek a hét végén minden korábbinál radikálisabb javaslattal álltak elő, sürgetve, hogy 2017-ig - azaz a következő kormányzati ciklus végéig - minden német erőművet vonjanak ki a forgalomból.
BővebbenÖsszeomolhat a német áramellátás
A németországi áramellátás stabilitását veszélyeztetheti és áremelkedéshez vezethet az 1980 előtt épített hét német atomerőmű biztonsági okokból történő, átmeneti leállítása.
BővebbenJapán – A katasztrófa globális gazdasági utóhatása fél évig is eltarthat
Két negyedévre is elhúzódhat a Japánt ért természeti katasztrófa globális gazdasági utóhatása, mivel pótolni kell a kieső energiatermelést és fennakadások várhatók az egész térség ipari termelésében.
BővebbenAusztriában drágul az áram a német atomerőművek lekapcsolása miatt
Várhatóan Ausztriában is drágul az áram hét német atomerőmű lekapcsolása miatt - mondta az osztrák energia-szövetség elnöke csütörtöki sajtóbeszámolók szerint.
BővebbenMennyi sugárzás veszélyes?
Egészségügyi szakértők arra szólítják fel az ázsiai és a csendes-óceáni térség országainak kormányait, hogy kövessék nyomon a radioaktivitás szintjét, miután a fukusimai atomerőműben kialakult válsághelyzet nyomán sugárzás került a levegőbe.
BővebbenIpenerg: jó megoldás a hő árának támogatása
A hő árának támogatása jó megoldás lenne még akkor is, ha azt az áramfogyasztók fizetik meg a végfelhasználói árban, mert ezzel a jelenlegi csaknem 100 milliárd forintos úgynevezett kát támogatás már az idei évben 30 százalékkal mérséklődhet, később pedig akár felére csökkenhet - fejtette ki Fürjes Balázs, az Ipenerg Ipari Energiafogyasztók Érdekképviselet egyesülés igazgatója szerdán a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.
BővebbenMennyivel drágábbak a passzívházak?
A passzívházakba rendszerint vastag szigetelés, és hi-tech gépészeti rendszer kerül, és így drágábbak a hagyományos ingatlanoknál. Kérdés, mennyire? Kérdéseinkre Szentmihályi-Nagy István válaszol.
BővebbenTízezrek tiltakoztak Németországban az atomenergia hasznosítása ellen
Hatvanezren alkottak szombaton élő láncot Stuttgart és a neckarwestheimi atomerőmű között, hogy így követeljék az atomenergia felhasználásának németországi beszüntetését.
Bővebben