Az energiamegtakarítást eredményező, használt lakás felújítására szánt lakossági források 50 százalékos állami támogatásból származó kiegészítését javasolja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.
BővebbenA 20 évvel ezelőtti innováció kínálja a mai versenyelőnyt
2000-ben, a liechtensteini Alkus AG mutatta be a Meva 100%-ban famentes, műanyag zsaluhéját, az azóta is piacvezető és egyedülálló műszaki megoldását. Akkor még senki nem gondolhatta, hogy az innováció több mint 20 év múlva válik igazi piaci értékké, kínál versenyelőnyt és lehet egyidőben az építőipar fenntarthatósági törekvéseinek egy eleme, vagy éppen élharcosa.
OMV Petrom: húszéves mélypontra csökkent Románia földgázfogyasztása az első negyedévben
Húszéves mélypontra csökkent az első negyedévben Románia földgázfogyasztása az OMV Petrom első három havi mérlegében olvasható becslés szerint, amelyet pénteken ismertetett a Mediafax hírügynökség.
BővebbenEM: már hivatalos, májustól is marad a rezsicsökkentett ár az átlagfogyasztásig a magyar családoknak
A kormány az elhúzódó háborúra és szankciós energiaválságra tekintettel az eredetileg tervezett április 30-ai határidő után is meghosszabbítja a rezsivédelmet a magyar családok számára. Ennek értelmében a továbbiakban is maradnak a rezsicsökkentett árak - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.
BővebbenEM: megfeleződnek több tízezer mikro- és kisvállalkozás energiadíjai
A korábbi bejelentésnek megfelelően májustól a lakossági piaci ár szintjére, 165 forintról 70 forintra csökken az egyetemes szolgáltatásban ellátott mikrovállalkozások sávhatár feletti áramára - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
BővebbenKiegyenlíti a feszültségingadozásokat az E.ON innovációja
Új feszültségszabályozókat helyeztek fel az E.ON hálózatára a Dunántúlon és Pest vármegyében, a 17 innovatív hálózati okoseszközt további kettő követi még tavasszal - tájékoztatta a vállalat szerdán az MTI-t.
BővebbenHernádi Zsolt: az energiaválságból való kiút csak piaci alapon történhet meg
Az energiaválságból való kiút csak piaci alapon történhet meg, előbb vagy utóbb vissza kell térni a piaci normákhoz - mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a vállalat csütörtöki budapesti közgyűlésén.
BővebbenAmerikai tulajdonba kerülhet a vezető német hőszivattyúgyártó
Az amerikai Carrier Global Corporationhöz (Carrier) kerülhet a német Viessmann Csoport (Viessmann) épületklimatizálással foglalkozó üzletága, amely piacvezető a legkorszerűbb technológiának számító hőszivattyú rendszerek gyártásában.
BővebbenKövek segítségével raktározza el az energiát egy izraeli cég
Az izraeli Brenmiller a termikus alapú energiatárolásban látja a jövőt.
BővebbenEnergiaügyi Minisztérium: a Mátrai Erőműre szükség van a hazai kereslet biztonságos kiszolgálásában
A Mátrai Erőműre szükség van a hazai kereslet biztonságos kiszolgálásában - közölte Energiaügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.
Bővebben