Jelentősen csökkent a földgázfogyasztás az idén az első fél évben Németországban, júniusban már csaknem 25 százalékkal kisebb volt a felhasználás, mint egy évvel korábban - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.
BővebbenElvette 13 magáncég ki nem használt gáztároló kapacitásait a cseh állam
A cseh állam elvette 13 magáncég ki nem használt gáztároló kapacitásait - közölte David Hlustík, az ipari és kereskedelmi minisztérium szóvivője kedden a CTK hírügynökséggel.
BővebbenÚj illetéket vezetnek be Németországban a gázszolgáltatók veszteségeinek csökkentésére
Új illetéket építenek be Németországban a földgáz árába az orosz szállítások visszafogása miatt rendkívüli költségekkel küzdő szolgáltatók támogatására, a szabály októberben lép életbe, az illeték egyelőre kilowattóránként 2,419 eurócent (9,6 forint) lesz - jelentették be hétfőn.
BővebbenIdőszakosan kikapcsolják az áramot Koszovóban az energiaválság miatt
Koszovó energiaelosztó vállalata, a KEDS közölte, hogy hétfő reggel 8 órától időzített áramkimaradások lesznek a hazai energiatermelés csökkenése és az importból beszerzett üzemanyag magas ára miatt.
BővebbenA homlokzati nyílászárók cseréje kerül előtérbe a lakások felújításánál egy felmérés szerint
Az otthonfelújítási támogatást legtöbben ablakcserére, homlokzati szigetelésre és a tető korszerűsítésére veszik igénybe - derül ki a Piramis Építőház Kft. által készített felmérésből.
BővebbenA Gazprom megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti gázszállítást Magyarországnak
Szerinte a háború miatt mindenki egyre nehezebb helyzetbe kerül.
BővebbenA MÁSZ tagjai nyitva lesznek a független benzinkutak demonstrációja idején is
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án - közölte a szövetség , miután arról értesült, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége megmozdulást hirdetett, amelynek következtében azon a két napon a tagságukhoz tartozó 500-600 töltőállomás várhatóan nem fog üzemelni.
BővebbenNémet alkancellár: legfeljebb 19 Celsius-fokra szabad felfűteni a középületeket Németországban
Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban - jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.
BővebbenCsehországba is megindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
Szlovákia és Magyarország után pénteken Csehországba is megindult a kőolajszállítás a Barátság kőolajvezetéken - közölte a vezeték csehországi szakaszát működtető Mero vállalat.
BővebbenTIM: a kormány támogatja a villamosenergia hálózatba integrált tárolókapacitások növelését
Újabb lépés az áramellátás biztonságának növeléséért, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pályázatot hirdet hálózati integrált energiatárolási beruházások megvalósításához annak érdekében, hogy a rendszer még több megújuló alapú energiatermelésből származó villamos energiát tudjon befogadni és növekedjen az ellátásbiztonság - jelentette be Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár a tárca szerdai közleménye szerint.
Bővebben