Összesen egymilliárd forintot fordíthat intézményeinek energetikai korszerűsítésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat; az ehhez szükséges forrás nagyobb részét a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatán nyerte el a helyhatóság.
BővebbenÍme a világ egyik legnagyobb napelem parkja
A németországi Senftenberg városa mellett található a világ egyik legnagyobb fotovoltaikus napelem parkja, amely egy bővítésnek köszönhetően 166 megawattos teljesítményével került be a legek közé.
BővebbenSzaúd-Arábia felfedezte a napenergiát
A sivatagi királyság milliárdokat fektet be megújuló erőforrásainak kiaknázására, sőt a jövőben nagy mennyiségben exportálna is elektromos áramot.
BővebbenNapelemekkel borítják be a pályaudvart
Több mint 4400 napelemmel borítják be a brit főváros első Temzén átívelő pályaudvarát, amelynek felújítási munkálatai decemberben érnek véget.
BővebbenNapelemgyárat avattak Székesfehérváron
Korszerű napelemek gyártását kezdte meg Székesfehérváron a Jüllich Glas Holding Zrt. solar üzeme; a 13 ezer négyzetméteres gyár 2,5 milliárd forintból valósult meg, amiből 1,2 milliárd forint a gépbeszerzés és az ingatlanfejlesztés, 800 millió forint pedig a kutatás-fejlesztés költsége volt.
BővebbenNapkollektoros pályázat szakkivitelezői regisztrációját indította el az NFM
Elindult az az internetes oldal, amelyen a rövidesen induló, családi házak használati meleg víz ellátására és fűtésrásegítésére kiírt napkollektoros pályázat szakkivitelezői regisztrálhatnak – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
BővebbenHáromszor több energiát termel a falu, mint amennyire szüksége van
Úgy néz ki, a németek belehúztak. Nem csak, hogy bejelentették az összes atomerőmű bezárását, de egy Wildpoldsried nevű falu 321%-al több energiát termel, mint amennyire szüksége van. Ez a kis falu 5.7 millió dolláros nyereséget generál, a megújuló energiából.
BővebbenNapenergiával működő rovarölő lámpás
A Solar Powered Mosquito Zapper Lantern a tökéletes megoldás arra, hogy nyugodt, szúnyog mentes nyári estéink legyenek jövőre is. Napenergia látja el a rovar vonzó égőt és likvidáló berendezést is egyaránt. Ez segít megszabadulni az idegesítő szúnyogoktól környezetbarát módon.
BővebbenLegyen a kertünk is napelemmel tele
A Thea Solar Garden Spot Light egy nagy teljesítményű lámpa, mely a környezetbarát napenergiát használja energiaforrásként. A lámpát a falra és a földre is rögzíthetjük.
BővebbenNapelem a pincében? Lehet!
Nanotechnológiás napraforgóval fokoznák a napelemek hatékonyságát svájci és amerikai mérnökök. Az úgynevezett fényvezető optofluid alkalmazásával olcsón, elromló mechanikai alkatrészek nélkül lehet koncentrálni és továbbítani a begyűjtött fényt.
Bővebben