Egyelőre csak az USA-ban érhető el a cég azon szolgáltatása, amely kideríti, hogy házunk alkalmas-e a napenergia befogadására.
BővebbenA családok 70 százaléka szigetelne a kánikula ellen egy felmérés szerint
A hazai ingatlantulajdonosok 70 százaléka a hőség ellen inkább leszigetelné otthonát a légkondicionáló használata helyett, ha tehetné - derült ki egy friss lakossági felmérésből.
BővebbenNegatív árig jutott a brit napenergia
Az egy évvel ezelőtti napenergia termelési értékre az Egyesült Királyságban rátettek egy jó nagy lapáttal, és így eljutottak oda (ahol a németek egyébként két éve jártak), hogy időnként már tiszta ráfizetés áramot termelni Nagy-Britanniában.
BővebbenKlinikai tömböket szerel fel napelemekkel a pécsi egyetem
Napelemekkel szereli fel a három legnagyobb energiaigényű klinikai tömbjét a Pécsi Tudományegyetem (PTE): a napokban kezdődött és szeptember végéig tartó beruházásra mintegy 300 millió forintot költenek - mondta el az intézmény rektora Pécsett.
BővebbenDíjnyertes energiatakarékos épület Debrecenben
A National Instruments (NI) Science Park épülete Debrecenben, a globális túlfogyasztás napján, 2015. augusztus 13-án.
BővebbenOkos mérőórákkal spórolnak a bécsiek
Az osztrák főváros csaknem háromezer háztartásában már okos mérőórák rögzítik és továbbítják a szolgáltatónak a villamosáram-felhasználást. A lakók azóta sokkal tudatosabban használják a háztartási gépeiket.
BővebbenDühöng az energiaforradalom – nyomás alatt az áram ára
Súlyos pozitív és negatív tanulságokat kínál Németország zöldenergia-programja az Obama-adminisztrációnak, amely éppen a napokban hirdette meg saját hasonló kezdeményezését. A németek immáron áramfelhasználásuk több mint negyedét megújuló forrásból állítják elő.
BővebbenHőség – Mavir: augusztusban már kisebb az áramterhelés
Bár az elmúlt napokban magasabb volt az átlaghőmérséklet, mint július elején, a július 8-i nyári áramterhelési csúcs nem dőlt meg, mert augusztusban az irodaházak, gyárak már csökkentett üzemmódban működnek, és a szabadságok miatt kevesebben használnak légkondicionáló berendezéseket - mondta Hackl Mónika, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. kommunikációs osztályvezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
BővebbenMesterséges energia sziget az Északi-tenger közepén
A belga kormány egy mesterséges sziget kialakítását tervezi az Északi-tengeren.
BővebbenA németek túlvannak az atomenergián
Miközben Magyarországon egyre több és nagyobb atomerőműveket tervez építeni az, akinek ilyesmi hatalmában áll, Németországban már lassan ciki lesz részecskék egymásnak csapásából áramot csinálni. Na jó, ez kicsit túlzás, de az biztos, hogy a elmúlt kicsit több mint 30 napban.
Bővebben