2015-től az ideinél huszonháromszor több pénz (63 milliárd forint) jut lakossági és vállalati energiahatékonysági beruházásokra évente az új uniós forrásokból. Ebből kb. 33-34 milliárdnyit kaphat majd a lakosság vissza nem térítendő támogatás, illetve kedvezményes hitel formájában. De csak akkor, ha már sikerült kialakítani az ehhez szükséges intézményrendszert. Ebből egyelőre még nem sokat láthattunk, noha ez hosszú hónapokig is eltarthat.
BővebbenAz üldözött szél – Miért nem kell a megújuló energia?
A történet – minden ellentmondásossága és megkésettsége ellenére – nálunk is biztatóan indult, idővel egyre-másra nyíltak a magyarországi szélerőművek: eddig 176 működik közülük az országban, együtt és elméletileg 340 ezer család áramszükségletét képesek megtermelni. Közös bennük, hogy a rájuk vonatkozó kvótákat még 2010 tavasza előtt osztották ki.
BővebbenTél, hideg, szigetelés…
A tél közeledtével mindig előkerül az épületek hőszigetelésének kérdése. Az előrelépést lakossági energiahatékonysági pályázatok segítik, melyek kapcsán érdemes a különféle kihívásokat és lehetőségeket számba venni.
BővebbenElkészült a szegedi geotermikus fűtésrendszer
Megkezdte a működést az új geotermikus fűtésrendszer Szegeden, a sikeres indulás után újabb jelentkezők várnak a csatlakozásra - mondta el a projekt zárása alkalmából tartott rendezvényen az üzemeltető, Geotermikus Szolgáltató Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-nek.
BővebbenJöhet a német palagáz
A német kormány szigorú környezetvédelmi előírások mellett engedélyezné a palagáz-kitermelést egy csütörtökön ismertetett törvénytervezet szerint.
BővebbenMáris elfogyott a pénz kazáncserére
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Otthon Melege Program keretében meghirdetett fűtéskorszerűsítés (kazáncsere) alprogram esetében a közép-magyarországi régióban a forrás kimerülése miatt 2014. november 19. napjával határozatlan időre felfüggeszti a pályázatok benyújtását.
BővebbenElkészült a geotermikus fűtési rendszer korszerűsítése Szarvason
Elkészült a geotermikus fűtési rendszer korszerűsítése Szarvason, a közintézményeket és lakásokat is ellátó rendszer modernizációját 732 millió forint költséggel végezték el, európai uniós támogatás segítségével - tájékoztatta Szarvas polgármestere az MTI-t szerdán.
BővebbenFelső kategóriás, fekete napelemek az Örkségvédelmi városházán
A Trina Solar, a világ vezető napelem gyártója volt a napelem panelek beszállítója a sátoraljaújhelyi városháza műemlékvédelem alatt álló épületéhez. A napelemek által előállított áramot az épület saját energiaigényének megújuló energiaforrásból történő ellátására használják fel.
BővebbenBeindulhat a PannErgy
Felpörögtek az események a PannErgynél az elmúlt egy évben, a vállalat több kedvező hírrel is megörvendeztette a befektetőket. Az árfolyam azonban egyelőre ezekre nem reagált érdemben, így véleményünk szerint mostanra egy kedvező hozam-kockázat profilú lehetőség is kibontakozhat a részvény piacán. Konzervatív feltételezéseken nyugvó kalkulációink szerint 400 forint a részvények reális értéke.
BővebbenNe engedje be a hőkamerás csalót!
Ha ön békéscsabai, akkor jó lesz figyelnie. A Beol.hu cikke szerint az önkormányzat munkatársának kiadva magát egy csaló járja várost, aki azt állítja, hogy kötelező hőkamerás vizsgálatot végeztet, aminek az ára 219 ezer forint, de szerencsére önnek csak a felét kell kifzetnie, mert a másik felét a közös képviseletet ellátó CSÜSZ kft. állja.
Bővebben