Szinte állandó kérdés az iparági szereplők és a befektetni vágyó szervezetek vállalatok részéről, hogy milyen elvek mentén lehet és érdemes pénzt kihelyezni a megújuló energiaforrásokba egy változó szabályozói környezetben, zuhanó árak és folyamatos technikai, technológiai fejlődés mellett.
BővebbenSorozatgyártásba engedik a böszme szélkereket
Sőt, a Siemens nem csak a rotorra, hanem az egész konstrukcióra megkapta a típusengedélyt, így – ahol csak lehet – mostantól telepíthető az új giga-szélturbina.
BővebbenSzélerőműgyár Kaposváron
Rövidesen értékesíti első, 25 kilowattos szélerőművét a kaposvári Lakics Gépgyártó Kft., amely a közelmúltban lett résztulajdonosa az acélszerkezet-gyártó Rutin Kft.-nek
BővebbenElképesztő olajkincs veszélyezteti a horvát tengerpartot
Az eddigi mérések szerint Európa második legnagyobb kőolajkészletét rejti az Adria. Ha beindul a kitermelés, egyetlen nagyobb szennyezés tönkreteheti a világhírű strandokat.
BővebbenEgymilliárdos közvilágítás-korszerűsítés Kecskeméten
Az Európai Unió és a magyar költségvetés 840 millió forintos támogatásával 980 millió forint összegű beruházással Kecskemét közterületi lámpáinak csaknem a felét energiatakarékos fényforrásra cserélték le – közölte Nagypál Sándor (Fidesz-KDNP), Kecskemét alpolgármestere hétfőn az MTI-vel.
BővebbenMajdnem visszasüllyedtünk a középkorba
2012 július 23-án kis híján vége lett a modern világnak. Ezen a napon ugyanis a Napból egy eddig sosem látott méretű plazmafelhő tört ki, amely 3000 km/másodperccel száguldott a Föld felé. A legnagyobb szerencsénkre azonban a napkitörés nem találta el a Földet, ha ez megtörtént volna, akkor hirtelen minden elektromosság megszűnt volna, és átmenetileg sem a telefonok sem a GPS-ek nem működtek volna, az emberek többsége pedig még egy pohár vizet sem tudott volna tölteni magának, hiszen a városi vízellátás nagyban függ az elektromos rendszerektől.
BővebbenA napelem guru elemzi a piacot
Christoph von Bergennel, a SolarMax vezérigazgatójával az európai napenergia-felhasználás kilátásairól beszélgettünk, valamint arról, miért határozott úgy a cége, hogy a kontinens lesz a stratégiai célterülete.
BővebbenNapelemek segítik három dunakeszi közintézmény energiaellátását
Közel százmillió forint vissza nem térítendő uniós támogatásból finanszírozta Dunakeszi önkormányzata egy helyi óvoda, egy általános iskola és a polgármesteri hivatal napelemes rendszereinek kiépítését – közölte a hivatal pályázati referense pénteken az MTI-vel.
BővebbenGlattfelder: Brutális mértékben nő a megújuló energiák támogatása
A következő uniós ciklusban mintegy 800 milliárd forint áll rendelkezésre energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások kiaknázását támogatandó. Ez évi több mint százmilliárd forint uniós támogatást jelent, ami a korábbi tízszerese.
Bővebben10.000 euró értékű díjazás a legzöldebb projektnek
Az Energy Globe Díj minden évben kiemelkedő, a fenntarthatóság jegyében megvalósított projekteket tüntet ki, melyek fókuszában erőforrásaink védelme, a levegő- és vízminőség javítása, az energiahatékonyság, valamint megújuló energiaforrások felhasználása állnak. A Díjat világszerte öt kategóriában (talaj, tűz, víz, levegő és ifjúság) és nemzeti szinten ítélik oda.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu