Bármennyire nehéz is kijelenteni, az „apokalipszis”, amit most csak filmekből láttunk, vagy esetleg észrevettük egy-egy előszelét, előbb-utóbb be fog következni. Most összegyűjtöttük az a 10 legesélyesebb esetet, ahogyan bolygónkat elérheti a hátborzongató vég.
BővebbenMelyik 10 iparág gyarapodott a legjobban Amerikában?
Bizonyára nem kell azt nagyon latolgatni, hogy az utóbbi évek nem voltak éppen a legjobbak sem az USA, sem pedig közvetve Magyarország gazdaságának: jött a világválság, és az azt követő nehézkes kilábalás. Azonban léteznek olyan szektorok az Egyesült Államok gazdaságában, melyeknek éppen, hogy jót tettek ezek az évek. Íme ezek közül a 10 legkiemelkedőbb.
BővebbenBiciklizve termelnek energiát a rabok
Sportteljesítményüknek köszönhetően rövidíthetik meg a börtönbüntetésüket a rabok egy brazil városban.
Bővebben1000 háztartást lát el az új hazai szélerőműpark
Legfeljebb húsz, egyenként 2 MW névleges teljesítményű szélerőművet építene az Alerion Földvár Szélerőmű Kft. Dunaföldvár külterületén 11 milliárd forintból.
Bővebben1 milliárdból épül a biogázerőmű
Csaknem egymilliárd forintot nyert az Új Széchenyi Terv uniós pályázatán egy biogázüzem megvalósítására a tatabányai önkormányzat, az AVE Tatabánya és az AVE Magyarország közös projekttársasága; a beruházáshoz az AVE kétmilliárd forinttal járul hozzá. Az építkezést a napokban megkezdik.
BővebbenÍme egy különleges fűtőanyag
Eddig 450 tonna urániumot alakítottak át 18 ezer egykori szovjet atomtöltetből nukleáris fűtőanyaggá.
BővebbenA napelemek szilikonnal meghosszabbított élete
Az amerikai Fraunhofer laboratóriumaiban kísérletek folynak a napelemes celláknak nem organikus polimérekkel való laminálásával a hagyományos EVA /etilén-vinil -acetát/ helyett.
BővebbenMegéri-e a kompakt napkollektor?
A háztartások energia-költségei egyre magasabbak, így sok tulajdonos dönt úgy, hogy alternatív energia-termelő eszközöket - például a melegvíz előállításához - napkollektort vesz igénybe.
BővebbenFelfedezték a maják ősi vízellátó rendszerét
Bámulatos vízellátórendszert építettek a legegyszerűbb eszközökkel a maják; az építményt a guatemalai Tikal város ásatásain fedezték fel.
BővebbenÍgy teremthető 6000 új munkahely
A belga Agoria ipari szövetség adatai szerint az ország szélipara 2011 végére megduplázta alkalmazottainak számát 2008-hoz képest. Jelenleg 6000-en dolgoznak a szektorban. (Aiolus News)
Bővebben